Felkészülés, kvótaszerzés

2018.09.18. 11:57

Tokióig helyükön maradnak a kajak-kenus szövetségi kapitányok

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) elnöksége további két évre bizalmat szavazott mindhárom szövetségi kapitánynak, így a felnőtteket irányító Hüttner Csaba, az utánpótlásért felelős Makrai Csaba és a paraszakágat vezető Weisz Róbert fejezheti be a 2020-as tokiói olimpiáig, illetve paralimpiáig tartó ciklust.

Az MKKSZ keddi hírleve szerint a posztra 2016 decemberében kinevezett Hüttner elégedett a női kajakosok és női kenusok, valamint a férfi kajakosok idei teljesítményével, a férfi kenu szakágban azonban radikális változásokat sürget.

A szakember elmondta, az augusztusi világbajnokság óta – amelyen a magyar válogatott megnyerte a nemzetek közötti pontversenyt – mozgalmasan teltek a napjai, elkészítette az idei szezonra vonatkozó beszámolóját, amelyet aztán az edzőbizottság megtárgyalt, és együtt kiértékelték az eredményeket, levonták a tanulságokat.

„Ezután hétfőn az elnökségnek is beszámoltam a szezon tapasztalatairól és arról, hogy hogyan áll a felnőtt gyorsasági szakág egy évvel a szegedi kvalifikációs világbajnokság és két évvel az olimpia előtt. Természetesen azt is felvázoltam, hogy mit kellene másként csinálni a jövőben. Az elnökség ezek után úgy ítélte meg, hogy folytathatom a munkát mint felnőtt szövetségi kapitány” – mondta Hüttner Csaba.

A szakvezető szerint három szakágban két évvel az olimpia előtt ott tart a csapat, ahol kell, férfi kenuban azonban radikális változásokra van szükség.

„Nincs mese, végre össze kell raknunk egy olyan párost, amelyik ütőképes tud lenni 1000 méteren. Kell találnunk három-három épkézláb jobbos és balos kenust, ebből a halmazból alakul majd három páros, ezeket az egységeket pedig rendszeresen össze kell mérnünk egymással” – fogalmazott. Hangsúlyozta: szükségük lesz a versenyzők és az edzők teljes együttműködésére.

„Nem akarok még egyszer olyan kenusokat meglátni a felnőtt keret közelében, akik már azzal is elégedettek, hogy valamilyen számban kijutottak egy világversenyre. Ez nekünk nem szint. Azért kell hajtani minden edzésen, hogy minél előbb pontszerzők, érmesek és aranyesélyesek legyünk, méghozzá az olimpiai számokban. Elegem van azokból, akik a langyos vízben akarnak ülni”

- jelentette ki a szövetségi kapitány.

Hüttner Csaba megújított megbízatása 2020. október 31-ig szól, azaz ő vezetheti a magyar kajak-kenu válogatottat a tokiói olimpián.

„Szerintem férfi és női kajakban, valamint női kenuban van esélyünk éremszerzésre, ezek között több számban, persze főleg női kajakban, nyerhetünk is – mondta az ötkarikás esélyekkel kapcsolatban. – A férfi kenusok előtt most hosszabb út áll, de abban a szakágban is visszakerülhetünk a legjobbak közé.”

Hozzátette: most a következő szezon a legfontosabb számukra, hiszen jövőre lehet megszerezni a tokiói kvóták nyolcvan százalékát. „Elsősorban arra kell koncentrálunk, hogy a 2019-es szegedi világbajnokságon, hazai közönség előtt a lehető legtöbb indulói helyet gyűjtsük be az olimpiára” – mondta Hüttner Csaba.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában