Magyar Diáksport Szövetség

2018.11.15. 14:18

Hosszú távú diáksport-mozgalmat indítottak

Hosszú távú diáksport-mozgalmat indított el a HIPE 2018 elnevezésű budapesti testnevelési konferencia csütörtöki nyitónapján a Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ), amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet az iskoláskorú gyerekek napi legalább 60 perces testmozgásának fontosságára.

Az MDSZ közleménye szerint a DO60 fantázianevet viselő kezdeményezés fő célja, hogy minél több iskoláskorú gyermek, tanuló életébe beépüljön a napi legalább 60 percig tartó közepes-erős testmozgás, ez a mozgásmennyiség és intenzitás felel meg ugyanis az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlásának az 5-17 éves korosztályban. A mozgalom másik célja, hogy a diáksportban az eredmények, helyezések és győzelem mellett, illetve helyett nagyobb hangsúlyt helyezzenek az egészségközpontúságra, a gyerekek életkori sajátosságaira, személyiségfejlődésére és belső motivációjára. A játékkal és a sportolás közben szerzett pozitív, társas élményekkel lehet elérni hogy a diáksport érzelmileg biztonságos környezetet jelentsen a tanulóknak – olvasható a közleményben.

Az MDSZ Facebook-oldalán mostantól 60 napon át hasznos ötleteket ad a felnőtteknek, elsősorban a szülőknek és az iskolákban dolgozóknak, hogy miként tudnak a kitűzött célok eléréséhez hozzájárulni.

A 2014 és 2016 után harmadik alkalommal megrendezett HIPE konferencia csütörtöki megnyitóján Balogh Gábor MDSZ-elnök azt mondta, küldetésüknek tekintik, hogy olyan családok éljenek Magyarországon, ahol a gyermekek és a szülők testi és lelki egészsége, fizikai állapota kiváló.

„Hisszük, hogy ez az egyik alapja annak, hogy

olyan generációk nőjenek fel, amelyek tagjai a munkaalapú társadalomban nem csupán tudásuk, felkészültségük, hanem egészségi állapotuk okán is megállják majd a helyüket.

Az egészséges életmódra nevelést gyermekkorban kell elkezdeni, és ebben mi kiemelt felelősséget érzünk” – tette hozzá Balogh Gábor.

A kétnapos konferencián hazai és külföldi előadók taglalnak a Családok Éve szempontjából is fontos kérdéseket, mint például az egészségtudatos életvezetés helyzete, vagy a testkulturális műveltség szerepe a köznevelésben.

A DO60 mozgalom keretein belül az MDSZ kísérleti jelleggel,

2020-ig 20 helyszínen teszteli az alsó tagozatos gyermekek számára sorra kerülő diáksport-fesztiválokat.

Ennek célja, hogy „kisjátékokat kipróbálva a gyerekek mozgásműveltsége szélesedjen, alapvető mozgáskészségeik fejlődjenek, és minél többen minél több mozgásformával, sportjátékkal ismerkedjenek meg”. Szintén a DO60 kezdeményezéshez tartoznak azok a pedagógus-továbbképzések, amelyeket a partner sportági szakszövetségek munkatársaival fejlesztettek ki, és amelyek a játék- és egészségközpontúságra, az ajánlott napi mozgásmennyiség biztosítására, a versenyhelyzetek szabályozott használatára helyezik a hangsúlyt az iskolai testnevelésben és a diáksportban.

A közlemény kitér rá, hogy „az MDSZ missziója és a magyar diáksport identitásának alapja, hogy

minden gyermek, tanuló anyagi és családi helyzetétől függetlenül, egyenlő eséllyel férjen hozzá a sportoláshoz,

éppen ezért a szövetség örömmel veszi minden – a DO60 mozgalom céljaival azonosulni tudó – sportszövetség, sportszervezet, vállalkozás vagy akár szakember csatlakozását a kezdeményezéshez”.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában