elismerés

2020.08.29. 10:40

Mesteredzői címet kapott a kosárkapitány Ivkovics Sztojan

Az 54 éves Ivkovics 2013-ban váltotta Rátgéber Lászlót a szakvezetői poszton, s irányításával a magyar válogatott 2017-ben kijutott az Európa-bajnokságra, amelyet a 15. helyen zárt Isztambulban.

Mesteredzői címet kapott Ivkovics Sztojan, a férfi kosárlabda-válogatott szövetségi kapitánya.

A bb1.hu szaklap tájékoztatása szerint a Magyar Edzők Társaságának elnöksége a Mesteredzői Kollégium javaslata alapján döntött az idei Mesteredzői, az Életmű-, és az Ormai László-díjakról. A díjazottak között szerepel a nemzeti csapat szakvezetője, aki egyben a Mercedes-Benz Gyár Nemzeti Kosárlabda Akadémia U18-as csapatának az edzője is.

„A Testnevelési Egyetemen szeptember 25-én, az Edzők Napjának keretében tartunk egy konferenciát, ezen kerül majd sor a díjak átadására” – jelentette be Molnár Zoltán, a Magyar Edzők Társaságának (MET) elnöke, hozzátéve, ez az edzői szakma egyik legnagyobb hazai kitüntetése, az átadó helyszíne pedig már negyed évszázada ugyanott van.

Az 54 éves Ivkovics 2013-ban váltotta Rátgéber Lászlót a szakvezetői poszton, s irányításával a magyar válogatott 2017-ben – 1999 után először – kijutott az Európa-bajnokságra, amelyet a 15. helyen zárt Isztambulban.

Forrás: MTI

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában