európa-liga

2020.09.16. 12:00

A Vidi és a Honvéd ismét nemzetközi porondra lép

A MOL Fehérvárra ugyan idegenbeli, míg a Budapest Honvédra hazai mérkőzés vár a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének második fordulójában, mégis előbbi áll könnyebb feladat előtt csütörtökön.

Budapest, 2020. augusztus 30. Márton Gábor, a Fehérvár vezetõedzõje a labdarúgó OTP Bank Liga 3. fordulójában játszott Budafoki MTE - MOL Fehérvár FC mérkõzésen a fõvárosi BMTE Stadionban 2020. augusztus 30-án. MTI/Szigetváry Zsolt

Forrás: MTI

Fotó: Szigetváry Zsolt

Az előző idényben ezüstérmes fehérváriak még úgy is esélyesként várják a máltai Hibernians elleni találkozót, hogy egy meg nem nevezett játékos hiányozni fog, mert pozitív eredményt hozott a koronavírustesztje.

Keddig úgy tűnt, Márton Gábor vezetőedző sem utazhat a szigetországba, mert az ő eredménye kétes eredményt mutatott, azonban – a klub honlapjának beszámolója szerint – keddi tesztje egyértelműen negatív volt,

az európai szövetség (UEFA) pedig ennek fényében jóváhagyta a részvételét.

A Fehérvár főpróbája jól sikerült, ugyanis szombaton 3-1-re legyőzte a Puskás Akadémiát, így négy forduló után – két-két győzelemmel és döntetlennel – veretlenül a tabella élére állt. A múlt is a magyar gárda sikerét vetíti előre: a Fehérvár egyszer találkozott máltai riválissal, 2017-ben a Balzant 5-3-as összesítéssel búcsúztatta. A Hibernians ugyan még sosem csapott össze magyar klubbal, de az beszédes, hogy harminc párharcából mindössze háromszor jutott tovább, egy idényben pedig kettőt sosem tudott megnyerni. A selejtező nyitókörében a Fehérvár a vártnál nehezebben, 11-esekkel búcsúztatta az ír Bohemians együttesét, míg a Hibernians 2-0-ra verte a liechtensteini Vaduzt.

Bp. Hovéd – Malmö

A kupagyőztes kispestiek beragadtak az NB I. rajtjánál, de két vereség után szombaton, a Diósgyőr vendégeként aratott 4-2-es győzelmükkel megszerezték első pontjaikat. Riválisuk, a Malmö viszont húsz forduló után 11 győzelemmel, 7 döntetlennel és 2 vereséggel vezeti a svéd bajnokságot, ugyanakkor az elmúlt időszakban kisebb hullámvölgybe került: három kör óta nyeretlen, legutóbbi öt bajnokiján pedig csak egyszer győzött. Vasárnap a Malmö hazai pályán gól nélküli döntetlent játszott a bennmaradásért küzdő AIK Stockholmmal.

A Malmö az előző kiírásban a legjobb 32-ig jutott a második számú kupasorozatban. A mostani selejtező nyitókörében a lengyel Cracovia 2-0-s legyőzésével kezdett, míg a Honvéd a finn Inter Turku csapatát hosszabbításban múlta felül 2-1-re.

A Honvéd hosszú története során még sosem találkozott svéd gárdával, a Malmö viszont immár ötödször csap össze magyar ellenféllel, eddig minden alkalommal kiesett.

Az Újpest a BEK-ben 1971-ben 4-1-es, a Ferencváros a KEK-ben 1975-ben 4-2-es összesítéssel búcsúztatta, míg a székesfehérváriak az UEFA Kupában 1985-ben és a BL-selejtezőben 2018-ban egyaránt idegenben szerzett több góllal léptek tovább.

A Fehérvár 19 órától játszik a Hibernians vendégeként, míg a Honvéd 21.05-től az Új Hidegkuti Nándor Stadionban fogadja a Malmö együttesét – mindkét találkozót az M4 Sport közvetíti. A mostanival együtt három párharcot kell nyerniük a csapatoknak a főtáblára kerüléshez.

Forrás: MTI

Borítókép: Márton Gábor, a Fehérvár edzője mégis ott lehet a csapattal

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában