kiváló körülmények

2021.02.25. 12:20

Várhatók még komoly nemzetközi mérkőzések Budapesten

A Puskás Arénában rendezett mindhárom nemzetközi kupamérkőzésnek pozitív visszhangja volt és további budapesti meccsekre lehet számítani Sipos Jenő, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) szóvivőjének tájékoztatása szerint.

The Puskas Arena is pictured ahead the UEFA Champions League, last 16, 1st-leg football match Borussia Moenchengladbach v Manchester City in Budapest on February 24, 2021. (Photo by Attila KISBENEDEK / AFP)

Forrás: AFP

Fotó: Attila Kisbenedek

„Az kétségtelenül kijelenthető, hogy Budapest kicsit az európai labdarúgás fővárosa lett az utóbbi időszakban, hisz jelentős mérkőzéseket rendeztünk, olyan topcsapatok érkeztek, mint a Liverpool, a Tottenham, vagy tegnap a Manchester City” – mondta el Sipos Jenő az M4 Sport csütörtök reggeli Sporthíradójában.

A múlt héten a Bajnokok Ligájában a Leipzig-Liverpool, az Európa-ligában pedig a Wolfsberger-Tottenham, majd szerdán a Mönchengladbach-Manchester City BL-találkozónak adott otthont a Puskás Aréna. Hozzátette, hogy a mostani meccsekhez kitűnő ajánlólevél volt a tavaly szeptemberi európai Szuperkupa-mérkőzés, mely után kiváló értékelést kapott Magyarország az európai szövetségtől, az UEFA pedig így jó szívvel ajánlotta fel a budapesti lehetőséget azoknak a csapatoknak, melyek a pandémia miatt kialakult helyzetben saját pályájukon nem tudják, nem tudták fogadni riválisaikat.

A szóvívó azt is elárulta, hogy

a találkozókat komoly előkészületek előzték meg, minden érintett csapat elküldte szakembereit, akik ellenőrizték a körülményeket,

többek között a pálya állapotát, az öltözőket, a VIP-szektort, vagy a szálláshelyeket. A szervezésben, rendezésben az MLSZ is részt vett, példaként emelte ki Sipos Jenő a szállítást és a sajtó kiszolgálását. Hangsúlyozta, hogy a mérkőzések rendkívül hasznosak az ország számára is, mivel a Budapesten járt sztárcsapatoknak az egész világon vannak rajongóik, így világszerte terjed Budapest és az ország jó híre.

„Azt gondolom, hogy lesznek még mérkőzések” – jegyezte meg a szóvivő, aki azt is elárulta, hogy március 10-én női Bajnokok Ligája-meccsre kerül sor Magyarországon.

„A tapasztalatok azt mutatják, hogy akár a topcsapatok, akár bármelyik európai csapat szívesen választja, vagy választhatja Magyarországot, mi pedig szívesen látjuk őket. Az pedig felemelő érzés, amikor ezek a legendás edzők úgy nyilatkoznak, hogy remekül érezték magukat Magyarországon, kiválóak voltak a körülmények.”

Sipos Jenő az idei magyar-szlovén közös rendezésű U21-es Európa-bajnokság előkészületeiről azt mondta, hogy jól haladnak, minden a tervek szerint alakult eddig. A nyári felnőtt Eb-vel kapcsolatban – amelynek Budapest társházigazdája – azt emelte ki, hogy az UEFA szeretné az eredeti időpontban, az eredeti helyszíneken, az eredeti tervek szerint lebonyolítani tornát, de a járványhelyzet miatt még vannak bizonytalanságok. Szerinte március végén, április elején hozhat döntést a kontinentális szövetség a torna lebonyolításának részleteiről.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában