bizakodó

2021.09.27. 21:07

Amint lehet, visszatérne sérüléséből Varga Kevin

A labdarúgó bokaszalagja szeptember elején az Európa-bajnoki döntős angolok elleni világbajnoki selejtezőn szakadt el.

Amint lehet, visszatérne sérüléséből Varga Kevin, a magyar labdarúgó-válogatott és a török Kasimpasa játékosa.

Varga bokaszalagja szeptember elején az Európa-bajnoki döntős angolok elleni világbajnoki selejtezőn szakadt el, amikor a Puskás Arénában egy gyeptégla kifordult a lába alól. A vizsgálatok megállapították, hogy a külső oldalszalagok közül háromból kettő is elszakadt, ezért a felépülésére akkor hat hetet jósoltak az orvosok.

A Kasimpasa 25 éves támadója rögtön visszatért klubjához, ahol – mint az M1 aktuális csatornán hétfőn elmondta – rögtön megkezdték a rehabilitációt, többnyire napi két kezelést kap, amelyek mintegy három-négy órát vesznek igénybe. Bizakodó, mivel jól halad a felépülése, így amennyiben további tényezők nem hátráltatják, ennél hamarabb is visszatérhet.

Reménykedik benne, hogy a soron következő válogatott szünet után megkezdheti a pályás edzéseket, és amint lehet, játszani is szeretne.

„Az volt az egyik nagyobb csalódás ebben a sérülésben, hogy így az októberi világbajnoki selejtezőkre nem tudtam felépülni, de a novemberiekre mindenképp szeretnék” – fogalmazott Varga Kevin.

A vb-selejtezős csoportban negyedik helyen álló magyarok jövő szombaton a harmadik albánokat fogadják a Puskás Arénában zárt kapus mérkőzésen, három nappal később pedig az Eb-döntős és a hatosban éllovas angolok ellen lépnek pályára a Wembley Stadionban. Novemberben San Marinót látja vendégül a nemzeti együttes, majd Lengyelországban fejezi be a kvalifikációs sorozatot.

Forrás: MTI

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában