Döntöttek

2022.10.14. 19:45

Menesztették a férfi röplabda-válogatott szövetségi kapitányát

Koch 2020 februárja óta irányította a válogatottat, amellyel 2021-ben bronzérmet, idén negyedik helyet szerzett az Európa-liga ezüst divíziójában.

Koch Róbert szövetségi kapitány a röplabda Európa-bajnoki selejtező G csoportjának első fordulójában játszott Magyarország-Norvégia mérkőzésen a Ludovika Arénában 2021. május 7-én

Forrás: MTI

Fotó: Szigetváry Zsolt

A Magyar Röplabda Szövetség (MRSZ) elnöksége felmentette a munkavégzés alól Koch Róbertet, a magyar férfiválogatott szövetségi kapitányát. 

A MRSZ közleménye szerint az elnökség - miután szövetségi kapitány beszámolóját nem fogadta el - élt a szerződésben foglalt felmondási lehetőséggel. 

"Az MRSZ elnöksége egyhangú határozattal úgy döntött, hogy a szövetségi kapitány kinevezését megszünteti, egyben felkéri az MRSZ főtitkárt, hogy a megbízási szerződés szabályainak betartásával rendes felmondással szüntesse meg a megbízási jogviszonyt" - áll a szervezet honlapján. 

Az MRSZ közleményében Kersch Ferenc elnök azt mondta: a szövetség célja, hogy a férfi szakág egy új szakmai koncepció mentén hosszú idő után újra az eredményesség útjára lépjen, s már a következő elnökségi ülés során szeretne Koch Róbert utódjával kapcsolatban érdemi döntést hozni. 

Koch 2020 februárja óta irányította a válogatottat, amellyel 2021-ben bronzérmet, idén negyedik helyet szerzett az Európa-liga ezüst divíziójában. A magyarok az első szezonban a szkopjei négyes döntőben előbb az elődöntőben 3-1-re alulmaradtak a dánokkal szemben, majd a bronzmeccsen bravúros, 3-2-es sikert arattak a horvátok ellen. 

Az idei, budapesti final fourban előbb a románoktól simán 3-0-ra, majd a harmadik helyért rendezett összecsapáson nagy csatában az északmacedónoktól is kikaptak. 

Koch vezetésével két Európa-bajnoki selejtezőt vívott a csapat, a kijutásra azonban egyszer sem volt reális esélye: tavaly májusban a portugálok és a fehéroroszok mögött selejtezőcsoportjuk harmadik helyén végeztek, míg idén a spanyolok és a szlovákok mögött ugyancsak a harmadik hely jutott a Koch-csapatnak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában