Ingyenes oktatás

2023.04.05. 12:06

Huszonkét település csatlakozik az Úszó Nemzet Programhoz (videó)

Az eddigi 19 mellett idén 22 újabb település csatlakozik az Úszó Nemzet Programhoz, amely által közel 50 ezer kisgyerekkel szerettethetik meg az úszást a magyar szövetség (MÚSZ) licencével rendelkező oktatók – közölte az MTI.

Óvodások az Úszó Nemzet Program (ÚNP) kaposvári helyszínén tartott edzésen a Csík Ferenc Versenyuszodában 2022. november 16-án

Forrás: MTI

Fotó: Vasvári Tamás

A MÚSZ szerdai közleményében kiemelte, hogy az óvodásoknak és kisiskolásoknak ingyenes oktatást garantáló program távlati célja, hogy a "MÚSZ által kidolgozott szakmai program mentén, a testnevelés órák keretében néhány éven belül az ország összes óvodása és kisiskolása megszerezze a vízbiztonságot úgy, hogy senkinek se kelljen húsz percnél többet utaznia az ingyenes oktatásért". A közlemény szerint az ÚNP a magyar úszósportnak sosem látott szélességű merítési lehetőséget kínál, gyerekek százezreinek pedig életmentő készséget ad majd.

"Sok ezer gyerek tudja már, hogy a víz nem olyan félelmetes – és a kaland most folytatódik" – idézte a MÚSZ szerdai közleménye Egerszegi Krisztina ötszörös olimpiai bajnokot, a program nagykövetét.

A programban résztvevő gyerekeket még egészségesebb, még sportosabb életmódra nevelhetjük, ezért is segítünk minden településnek és uszodának abban, hogy előre tervezett ütemben kapcsolódjanak be a programba

 – jelentette ki Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár a 22 település csatlakozása kapcsán.

 Wladár Sándor, a MÚSZ elnöke kiemelte, az ÚNP elindításakor csak remélték, hogy ennyire sikeres lesz.

Az állandó kontroll, a folyamatos párbeszéd a medencében a kicsiket tanító, kizárólag a MÚSZ licencével dolgozó oktatókkal azt eredményezte, hogy sikerült még inkább optimalizálni az oktatási folyamatot, szakmailag is, logisztikailag is

 – mondta az elnök.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában