Szerb-magyar

2023.09.08. 06:29

Rossi csapata mentális fejlődését dicsérte

Marco Rossi szövetségi kapitány elsősorban azt emelte ki a Szerbia vendégeként aratott 2-1-es Eb-selejtezős győzelmet követően, hogy a magyar labdarúgó-válogatott hatalmas fejlődésen ment keresztül mentális szempontból.

MW

A magyar válogatott játékosai és Marco Rossi szövetségi kapitány (b3) a labdarúgó Európa-bajnoki selejtező G csoportjában játszott Szerbia - Magyarország mérkőzés után a belgrádi Rajko Mitic Stadionban 2023. szeptember 7-én

Forrás: MTI

Fotó: Czeglédi Zsolt

"Az első félidőben kifejezetten jól futballoztunk, hátrányban is tartottuk magunkat a megbeszélt taktikához, sikerült is fordítani és megérdemelten vezettünk a szünetben. De Belgrádban meg kell szenvedni a sikerért, ami a szerb csapat erejéből következik. És bizony sokat szenvedtünk. A második félidőben szívvel játszottunk, és hálásak lehetünk Dibusznak a nagyszerű védéseiért" - értékelt az MTI érdeklődésére az olasz szakember.  

Az 59. születésnapját szombaton ünneplő szakvezető külön kiemelte Nego Loicot és Nagy Ádámot, akik szerepeltetését márciusban és júniusban sok kritika érte, viszont most ismét bizonyították, hogy erősségei a válogatottnak, mert mindketten nagyszerű teljesítményt nyújtottak.   

ROSSI, Marco; NEGO Loic
Loic Nego, a magyar válogatott játékosa (j) és Marco Rossi csapat szövetségi kapitánya 
Fotó: Czeglédi Zsolt / Forrás: MTI

"Hihetetlen, hogy milyen fejlődésen mentünk keresztül mentális szempontból. Öt éve, a kinevezésemkor magam sem gondoltam volna, hogy ilyen elképesztő önbizalom jellemzi majd a csapatot. Nem emlékszem egyetlen meccsre sem, még vereség esetén sem, amikor ne harcoltunk volna" - reagált arra Rossi, hogy hátrányból három perc alatt fordított a nemzeti együttes.   

Rossi a második találatot összehozó két belső védő kapcsán - Lang Ádám adott gólpasszt Willi Orbánnak - azon viccelődött, hogy talán vasárnap a csehek elleni barátságos mérkőzésen kipróbálja őket csatárként. A hajrában becserélt újonc Kata Mihályt illetően pedig arról beszélt, sose fél kockázatot vállalni. Úgy vélte, Katának megvan a tehetsége, ahogy a többi kerettagnak is, így nem félt bedobni a mélyvízbe Belgrádban sem ilyen kiélezett szituációban.   

"Jól kezdtünk, de a magyaroknak rövid idő alatt sikerült fordítaniuk. Összességében az első 45 perc a magyaroké volt, mert nem volt elég mozgékony a csapatunk. A másodikban viszont elég domináns játékot tudtunk felvonultatni, de nem sikerült gólt szerezni. Néha a szerencsén is múlik az eredmény, ma nem nekünk pattantak jól a labdák, ennek fényében nem tragédia, ami történt" - mondta a szerb szövetségi kapitány, Dragan Stojkovic, aki gratulált Marco Rossi együttesének, egyúttal maga is kiemelte Dibusz Dénes fantasztikus védéseit a második félidő elején.   

Szoboszlai Dominik szerint ezért győztük le a szerbeket

"A meccs előtt arról is beszéltem, hogy az dönthet, melyik csapat akarja jobban a sikert. A pályán azt tapasztaltam, hogy az elejétől kezdve mi voltunk azok, akik jobban akartuk  a győzelmet. Úgy éreztem, hogy a szerbek elleni esetleges győzelemmel hatalmas lépés lehet abba az irányba, ahova tartunk, az Eb-kvalifikáció felé. Azt is tudtuk, hogy ha sikerül nyernünk, akkor a következő meccsen Szerbia győzelmi kényszerben utazik hozzánk Budapestre, és ez talán kedvező lehet nekünk – mondta a meccs után a magyar válogatott tízese.

A Magyar Nemzet emlékeztet, hogy Szoboszlai kiválóan kezdte a szezont a Liverpoollal: csapata mind a négy meccsét végig játszotta az angol bajnokságban, egy gólt szerzett, kétszer is megválasztották a mezőny legjobb játékosának, berobbant a világ legjobb bajnokságában. A középpályás ettől függetlenül nem érzett magán extra nyomást, megfelelési kényszert a válogatott meccs előtt. 

"Nem szeretném azt, ha a sajtó azt sugallná, hogy más ember lettem azzal, hogy Liverpoolba igazoltam. Én ugyanaz maradtam, aki voltam" – fogalmazott a 22 éves futballista. 

 

SZOBOSZLAI Dominik; NEGO Loic
Loic Nego (b) és Szoboszlai Dominik, a magyar válogatott játékosai a labdarúgó Európa-bajnoki selejtező G csoportjában játszott Szerbia - Magyarország mérkőzés végén a belgrádi Rajko Mitic Stadionban 2023. szeptember 7-én
Fotó: Czeglédi Zsolt / Forrás: MTI

A belgrádi sikerrel a magyar csapat három ponttal elhúzott a riválistól, a harmadik helyezett Montenegró előtt pedig már öt pont az előnye féltávnál. Az ötösből az első kettő jut ki a jövő évi, németországi kontinensviadalra.   

A magyarok vasárnap 18 órától a cseheket fogadják barátságos mérkőzésen a Puskás Arénában, míg az Eb-selejtezőt október 14-én éppen a szerbek ellen folytatják otthon.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában