Olimpia

2023.10.13. 11:56

A sportnak és a geopolitikának semmi köze nincs egymáshoz

A sportnak és a geopolitikának semmi köze nincs egymáshoz, legalábbis nem szabadna, hogy legyen – írta a külgazdasági és külügyminiszter pénteken a Facebook-oldalán, miután találkozott Oleg Maticin orosz sportminiszterrel a 100 éves sportminisztériumban.

MW

Szijjártó Péter Oleg Matytsin sportminiszterrel egyeztetett Moszkvában

Forrás: Facebook / Szijjártó Péter

Szijjártó Péter úgy fogalmazott:

erről hosszasan tudnának mesélni azok a magyar sportolók, akik esetében hosszú évek vagy évtizedek munkája veszett kárba azzal, hogy a magyar sportolókat nem engedték indulni a Los Angeles-i olimpián.

Hozzátette, a kormány támogatja a Nemzetközi Olimpiai Bizottság erőfeszítéseit, melyek arra irányulnak, hogy Párizsban teljes olimpiát tudjanak rendezni.

 Egyetértenek azzal, hogy csak és kizárólag az adott sportoló teljesítményétől függhet, hogy részt vehet-e az olimpián vagy bármely más nemzetközi sportversenyen

– tette hozzá, 

Mi hiszünk abban, hogy a sport békét tud teremteni, ezért is támogatjuk, hogy a sportolók békés körülmények között megküzdhessenek egymással. Minderről nemcsak beszélünk, hanem ennek megfelelően is cselekszünk: a belarusz futballválogatott és az ukrán kézilabda-válogatott is Magyarországon játszotta Eb-és Vb-selejtező mérkőzéseit

– emelte ki.

Szijjártó Péter: Az Európai Unió sajnos visszatért egy kommunista elvhez

Szijjártó Péter Nyikita Mazepin volt Forma-1-es versenyzővel osztott meg közös képet Facebookon, és védelmébe vette az orosz pilótát, akit szankciós listára tett az Európai Unió. A külügyminiszter szerint az EU ezzel visszatért egy kommunista elvhez.

„Utoljára ugyanis a kommunisták tették felelőssé a gyerekeket a szüleik vélt vagy valós tetteiért” – írja és hozzáteszi, nem véletlen, hogy az európai bíróság immár két ítéletében is kimondta, hogy Nyikita Mazepinnek engedni kell, hogy az EU területén versenyezhessen.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában