Siker

2023.12.15. 19:59

Muszukajev Iszmailé az év teljesítménye szabadfogásban

A 65 kilogrammban világbajnoki címet nyert Muszukajev Iszmailé lett a Nemzetközi Birkózó Szövetségnél (UWW) az év teljesítménye a szabadfogású szakágban.

MW

A magyar színekben versenyző, kabardföldi származású Muszukajev Iszmail, miután győzött a Puerto Ricó-i Sebastian Rivera ellen a férfi szabadfogású birkózók 65 kilogrammos súlycsoportjának döntőjében

Forrás: MTI

Fotó: Kovács Tamás

Az UWW mindhárom szakágban kedden tette közzé az öt-öt jelöltet az év legjobbja címre, pénteken pedig kihirdette az év legemlékezetesebb teljesítményéért járó címeket, melyek egyike az oroszországi Kabardföldről származó Muszukajevet illeti.

Az FTC 2019 óta magyar színekben versenyző klasszisának elismerése nem véletlen, ugyanis a szeptemberi, belgrádi olimpiai kvalifikációs vb-n a lehető legnehezebb ágon, szenzációs meneteléssel lett aranyérmes. A döntőig vezető úton négy mérkőzést nyert, legyőzte többek között az olimpiai címvédő japán Otoguro Takutót és az irániak vb-címvédőjét, Rahman Musza Amuzadhalilit is. A fináléba kerüléssel olimpiai kvótát szerzett, majd a döntőben Puerto Ricó-i ellenfelét technikai tussal felülmúlva, pályafutása során először állhatott fel a vb-dobogó legfelső fokára, ezzel megszerezte a magyar szabadfogás második vb-címét.

Az év kötöttfogású teljesítményért járó cím a kubai Gabriel Rosillo Kindelané (97 kg) lett, míg a 2023 legjobb női teljesítményét a török Buse Cavasoglu Tosun (68 kg) nyújtotta.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában