Kajak-kenu

2024.06.06. 14:46

Elúszott az olimpia Kozák Danuta számára, mégis Csipesnek volt igaza (videó)

A papírformának megfelelően Csipes Tamara nyerte az olimpiai válogatóversenyt női kajak egyes ötszáz méteren. Mögötte Gazsó Dorka a második, Fojt Sára a harmadik, az igazi meglepetést Kozák Danuta szolgáltatta, aki csak hatodik lett, így könnyen lehet, hogy neki elszállt a párizsi olimpián való indulás lehetősége.

MW

Az igazi meglepetést Kozák Danuta szolgáltatta

Forrás: Délmagyarország

Fotó: Karnok Csaba

Már az előfutamok meglepetéssel zárultak, a Tokióban a négyessel olimpiai bajnok Hadvina Dóra nem jutott be a döntőbe. Csipes Tamara és Gazsó Dorka már akkor meggyőző volt, Kozák Danuta kevésbé – olvasható a Magyar Nemzet oldalán. A legnagyobb meglepetés a döntőben következett.

Kozák csak hatodik lett 

A fináléban Csipes, Gazsó és Kozák egymás mellett, az ötös, a hatos és a hetes pályáról indult. Csipes Tamara rajt-cél győzelmet aratott, Gazsó második helye sem forgott veszélyben, csupán az volt kérdéses, hogy Kozák Danuta hogyan végez. A hatszoros olimpiai bajnoknő a szokásosnál is görcsösebben lapátolt, és csak hatodikként ért célba – derült ki a Magyar Nemzet oldaláról. Ez az eredmény valószínűleg azt jelenti, hogy lemarad az ötkarikás játékokon való indulás jogáról. Csipes Tamara és Gazsó Dorka mögött Fojt Sára és Pupp Noémi lett a harmadik és negyedik, jelen állás szerint nekik van a legtöbb esélyük az olimpiai csapatba kerülésre. A befutó után sokatmondó jelenetnek lehettek tanúi a verseny nézői Szegeden.

Nem túl biztató jelek 

A befutó után a négy sportoló a stéghez evezve összekapaszkodott és kedélyesen beszélgetett egymással – írta meg a Magyar Nemzet. Pénteken rendezik a párosok versenyét, Kozák Danuta erre pedig eleve nem nevezett, Csipes Ferenc a szóló után aligha bontja meg a Gazsó, Csipes duót. Ez a néhány héttel a korábbi esemény tükrében még pikánsabbá teszi az olimpiai válogató körüli hangulatot az egyéni versenyek előtt.

Mint ismert, május 23-án Kozák Danuta, hatszoros olimpiai bajnok kajakos egy hosszú Facbook-bejegyzésben írta meg, hogy milyen megalázó módon bánik vele Csipes Ferenc, a magyar női négyest felkészítő edző. A korábbi olimpiai bajnok klasszis viselkedése miatt a Magyar Kajak-Kenu Szövetség és klubja, a Budapesti Honvéd is fegyelmi vizsgálatot indított, Csipest pedig felfüggesztették, miután Kozák kijelentette, hogy nem hajlandó vele együtt dolgozni a továbbiakban – írta meg korábban az Origó. A Budapesti Honvéd végül egy közleményben kért bocsánatot Csipes Ferenc nevében, amit Kozák Danuta elfogadott és jelezte, hogy hajlandó folytatni a közös munkát a női kajaknégyes edzőjével. A szövetség is jelezte, hogy Csipes Ferenc edző felfüggesztését megszüntette, s Kozák egyedül kívánt nekivágni a a szegedi kajak-kenu válogatónak.

A magyar klasszis a hatodik helyével könnyen végleg elbúcsúzhat a párizsi szereplés lehetőségétől. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában