Kár a bekapott gólért

2 órája

A Fradi edzője örült a magyar fiataloknak, de egy dolog miatt mérges volt a játékosaira

A Ferencváros 2-1-re nyert a The New Saints otthonában és 7-1-es összesítéssel jutott be a Bajnokok Ligája-selejtezőjének harmadik fordulójába, az ellenfél kilétére szerda este derül fény. A zöld-fehérek edzője Pascal Jansen örült, hogy a fiatal játékosok is pályára tudtak lépni a Fradiban, de egy dolog miatt mérges volt a játékosaira a holland szakember.

MW

Pascal Jansen vezetőedző

Forrás: MTI

Fotó: Koszticsák Szilárd

Kedden este lépett pályára a Ferencváros a The New Saints vendégeként a Bajnokok Ligája selejtezőjének második körében, a visszavágón. A Fradi a lényegi kérdéseket már az első meccsen eldöntötte az 5-0-s győzelmével, ugyanakkor a cél idegenben sem változott, meggyőző játékkal nyerni.

Magyar fiatalok a Fradiban

A formalitásnak számító második felvonáson a norvég Kristoffer Zachariassen szerzett vezetést a zöld-fehéreknek az első félidőben, a másodikban pedig az egyik nyári szerzemény, a belga Philippe Rommens is betalált. A walesiek erejéből a hajrában csupán a szépítésre futotta –írta meg korábban a Magyar Nemzet. A győzelem mellett örvendetes, hogy a vezetőedző Pascal Jansen újabb fiataloknak – Gruber Zsombor és Katona Bálint – adott lehetőséget a visszavágón. 

Úgy tűnik, a holland mester komolyan gondolja a magyar fiatalok szerepeltetését a csapatban, hiszen Tóth Alex után most újabb két fiatal ízlelhette meg egy BL-selejtező légkörét. A Fradi holland szakvezetője szerint az volt számukra a leglényegesebb, hogy továbbjussanak, és ezt a feladatot a csapata maximálisan végrehajtotta. A zöld-fehérek edzője azonban egy dolognak nem örült, és ezt szóvá is tette a mérkőzés után.

Kár a bekapott gólért

Pascal Jansen nem titkolta, mérges a csapatra az utolsó pillanatban bekapott gól miatt – olvasható a Magyar Nemzet oldalán.

Örülök annak, hogy a fiatal játékosok, Gruber Zsombor és Katona Bálint is pályára lépett, valamint Mohammed Abu Fanira is számíthattam. Voltak olyan részei a mérkőzésnek, amelyekből tanulnunk kell, voltak, amelyek tetszettek, de olyanok is, amelyek kevésbé, mint például a végén ez a bekapott gól. Ez egy teljesen felesleges szituáció volt

 – értékelt Pascal Jansen. A Ferencváros egyik új igazolása, az első gólját is megszerző belga középpályás, Phillipe Rommens szerint nagyon nehéz mérkőzésen vannak túl.

Nehéz volt a műfüvön a saját játékunkat játszani, éppen ezért nagyon már volt ez a találkozó, mint amelyen a pesti első meccsünk volt. Szerencsére mi tudtuk megszerezni a vezetést, és onnantól kezdve már felpörgött a játékunk. A büntető elvégzésére én lettem kijelölve a meccs előtt, és amikor kézbe vettem a labdát, már tudtam, hogy középre fogom lőni

 – mondta el Rommens

Sorozatban hatodszor is csoportkörös lesz a zöld-fehér csapat valamelyik európai kupasorozatban, a magyar bajnok így már legrosszabb esetben is a Konferencia-liga főtábláján lesz érdekelt ősszel, míg a legrangosabb európai kupasorozat főtáblájához további két párharcot kell nyernie. A következőt valószínűleg a Midtjylland ellen, ugyanis a dán bajnok háromgólos előnyből várja a szerdai visszavágót az andorrai Santa Coloma ellen.

Bajnokok Ligája-selejtező, 2. forduló, visszavágó

The New Saints–Ferencváros 1-2 (0-1)



 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában