Párizs 2024

2024.07.08. 17:29

Letették az esküt a magyar olimpikonok

Letette az olimpiai esküt hétfőn Budapesten a július 24-én kezdődő párizsi ötkarikás játékokon szereplő magyar csapat.

MW

A párizsi ötkarikás játékokon szereplő magyar csapat csoportképe

Forrás: MTI

Fotó: Kovács Tamás

A fogadalomtétel szövegét Szilágyi Áron háromszoros olimpiai bajnok kardvívó és Kapás Boglárka világ- és Európa-bajnok úszó mondta el a Művészetek Palotájában rendezett ünnepségen, melyen kettejük között Lőrincz Tamás olimpiai bajnok birkózó tartotta a magyar zászlót.

Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke köszöntőjében azt kérte a sportolóktól: ne teherként, hanem lehetőségként éljék meg az olimpiai szereplést annak érdekében, hogy ki tudják hozni magukból a maximumot. Azt kívánta a jelen lévő sportolóknak, hogy elmondhassák magukról: mindent megtettek.

A MOB vezetője arról is beszélt, hogy legutóbb száz éve volt Párizsban olimpia, azóta sok minden megváltozott, az olimpiai mozgalom pedig meghallotta az új idők szavát. Ugyanakkor úgy vélte, az alapértékek nem változtak, a sportolók ugyanúgy a saját határaikat feszegetve versenyeznek. Hozzátette, az olimpiai mozgalom jelszava, a „gyorsabban, magasabbra, erősebben!” mostanra kiegészült az együtt szóval.

Gyulay Zsolt közölte, hogy a július 26-i megnyitón Böde-Bíró Blanka kézilabdázó és Tóth Krisztián cselgáncsozó viszi majd a magyar zászlót.

LÕRINCZ Tamás; SZILÁGYI Áron; TELEGDY-KAPÁS Boglárka
Lőrincz Tamás birkózó (k) a csapatzászlóval, mellette az eskü szövegét elõmondó Szilágyi Áron vívó és Kapás Boglárka úszó 
Fotó: Kovács Tamás / Forrás: MTI

„Hajrá magyar sport, hajrá magyarok!”

Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár kifejtette, Magyarország „valódi sportnagyhatalom”, ezért nem véletlenül nagyok az elvárások, ugyanakkor ma már kijutni is nehéz az ötkarikás játékokra.

„A profi sport elképesztő tempóban fejlődik. Tudományágak egész sorát kell behatóan ismerni” – mondta Schmidt Ádám, aki igazi csapatmunkának nevezte, hogy ilyen szép számú

– jelenleg 21 sportágban 180 tagú – lesz a magyar olimpiai csapat a francia fővárosban.

Megemlítette az edzőket, a segítőket, a szövetségeket, a klubokat és a MOB-ot. „A sportállamtitkárságban azt vállaltuk, hogy ehhez biztosítjuk a hátteret, és ezt teljesítettük” – tette hozzá.

Az államtitkár azt üzente a sportolóknak, hogy pályafutásuk mérföldkövéhez érkeztek, és minden honfitársuk mögöttük áll majd.

Ne csak a teljesítményetekkel hívjátok fel magatokra a figyelmet, hanem mutassatok példát sportszerűségből és emberségből is

– zárta szavait Schmidt Ádám. „Hajrá magyar sport, hajrá magyarok!”

Sulyok Tamás: a magyar olimpiai csapat tagjai számunkra hősök

A magyar olimpiai csapat tagjai számunkra hősök, sportáguk legjobbjai, példaképek – mondta Sulyok Tamás köztársasági elnök a párizsi játékokra utazó sportolók ünnepélyes fogadalomtételén hétfőn Budapesten, Müpában.

Az egész nemzet számára örömünnep, amikor egy magyar sportoló olimpiai szereplésével világraszóló sikert ér el 

– hangsúlyozta a köztársasági elnök.

Kiemelte: az olimpia a versenyek versenye. Ekkor születnek sporttörténelmünk legszebb fejezetei, s ezt azok írják, akik a célegyenesben átveszik a vezetést, akik csúcsokat döntenek, akik fellépnek a dobogóra, akik tiszteletére megszólal a magyar himnusz.

NAGY Zsuzsanna; SULYOK Tamás; GYULAY Zsolt; SCHMIDT Ádám
Csoportképhez állnak össze a párizsi ötkarikás játékokon szereplő magyar csapat tagjai az eskütételen. Elöl középen Sulyok Tamás köztársasági elnök és felesége, Nagy Zsuzsanna (takarásban), balról Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke (b3) és Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár (b2)
Fotó: Kovács Tamás / Forrás:  MTI

Sulyok Tamás köszönetét fejezte ki, hogy a magyarok kiharcolták a részvételt a világ legjobb sportolói között, hogy küzdenek és megmutatják, hogyan lehet csúcsteljesítményt nyújtani.

Olyanok, akik a világ élsportolói között is megállják a helyüket, képesek legyőzni másokat és saját magukat is, akikre büszkék vagyunk, akikért minden magyar szív egyszerre dobban

– mutatott rá az államfő.

Sulyok Tamás kiemelte, hogy honfitársaink milliói szívből szurkolnak a magyar sportolók győzelméért, a minél jobb szereplésért.

A magyar indulók példaképek a gyermekek számára   

„Küzdelmükkel kimondhatatlanul sok örömet ajándékoznak a magyar embereknek, feledhetetlen élményt adnak azoknak a gyerekeknek is, akik példaképet, követendő hősöket látnak önökben maguk előtt, akik a párizsi olimpia magyar indulóinak példáját követve most tervezgetik saját jövőjüket” – fogalmazott.

Az olimpiai szereplésük összekovácsolja a nemzetet – hangsúlyozta a köztársasági elnök, hozzáfűzve: mindannyiunknak erőt adnak, megmutatják, hogy egyetlen magyarság van, hogy összetartozunk. Olyan falak válnak ekkor láthatatlanná, amelyeknek máskor sem szabadna elválasztania embert az embertől, magyart a magyartól – fűzte hozzá.

Sulyok Tamás kiemelte: Magyarországnak magyar sportélményekre van szüksége és olyan nagyszerű sportolókra, akik növelik és felfrissítik a nemzet önbizalmát, saját közösségébe vetett hitét, olyan olimpikonokra, akik megmutatják, micsoda erők rejlenek a nemzetünkben.

Emlékeztetett: Magyarország ahány olimpián elindult, annyi alkalommal tért haza arannyal, s átlagosan hét aranyérmet szereztünk.

„Bízunk benne, hogy most is sok csillogó érmet akasztanak majd a nyakukba” – fogalmazott a köztársasági elnök.

A párizsi olimpiát július 26. és augusztus 11. között rendezik meg, Magyarország 21 sportágban 180 kvótával vagy részvételhez szükséges szinttel rendelkezik a nyári játékokra.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában