Évforduló, rekordok

2024.09.10. 20:30

Látványos megnyitóval kezdődött el a sakkolimpia

A Koltai Jenő Sportközpontban kedden késő délután látványos ünnepség keretében Arkagyij Dvorkovics, a Nemzetközi Sakk Szövetség (FIDE) elnöke megnyitotta a 45., budapesti sakkolimpiát.

MW

Arkagyij Dvorkovics, a Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) elnöke

Forrás: MTI

Fotó: Illyés Tibor

Az orosz sportvezető emlékeztetett rá, hogy a szervezet idén ünnepli alapításának 100. évfordulóját, majd hozzátette: Budapesten közel 200 ország képviselteti magát, ami rekord a sakkolimpiák történetében. Egyúttal köszönetet mondott a rendezést vállaló Magyar Sakk Szövetségnek és az esemény lebonyolítását támogató magyar kormánynak.

Schmidt Gábor sportigazgatásért és fejlesztési ügyekért felelős helyettes államtitkár kiemelte: 

Magyarország számára büszkeség, hogy vendégül láthatja a sakkvilág legjobbjait.

Hazánkban a versenyszerű sakk hosszú múltra tekint vissza, hiszen már 1926-ban otthont adott a nemhivatalos sakkolimpiának. Azóta a magyarok nemcsak kiemelkedő versenyzőkkel, hanem olyan különleges, korukat megelőző technikákkal is hozzájárultak a sportág fejlesztéséhez, mint például a világhírű Polgár-módszer

– fogalmazott a helyettes államtitkár, majd hozzáfűzte: 

A magyar sakk hagyományai érdemessé tettek bennünket, hogy immár hivatalos formájában is megrendezhessük a sportág legfontosabb versenyét.

Schmidt Gábor elmondta, a sakkolimpia megrendezésének támogatásával a sportirányításnak az a célja, hogy minél több fiatal ismerje meg a sportágat, és kapjon kedvet ahhoz, hogy maga is kipróbálja. A sakk pedig különleges, hiszen általa olyan stratégiai gondolkodást lehet elsajátítani, amely nemcsak a versenyeken, hanem a mindennapi élet kihívásaiban is a segítségünkre lehet. 

Ez a sportág képes arra, amire manapság kevés dolog, összehozza a korosztályokat

– mondta.

Polyánszky Zoltán, a Magyar Sakk Szövetség első embere hangsúlyozta, egy álom vált valóra azzal, hogy Magyarország rendezheti az eseményt, ráadásul emlékezetes és soha vissza nem térő időpontban, amikor 100 éves a FIDE. Felhívta a figyelmet a sakk sokszínűségére, hiszen – emlékeztetett rá – nemcsak sport, hanem játék, tudomány és vallás is, amely összehozza a nemzeteket. Végül a játékosoknak sportszerű versenyzést és kellemes itt tartózkodást kívánt.

A sakkolimpia fáklyáját a kétszeres olimpiai bajnok, a sportági Hírességek Csarnokába beválasztott Polgár Judit fel a színpadra, majd Arkagyij Dvorkovics és Schmidt Gábor társaságában gyújtotta meg a lángot.

A rendezvényen szerepet kapott a másik két Polgár nővér, Zsuzsa és Zsófia is - ők abban a sorsolásban segédkeztek, amelyben eldőlt, hogy a nyílt kategóriában és a nők versenyében a párosítások első csapata az első és a harmadik táblán sötéttel fog játszani.

Ács Péter, a magyar férfi A válogatott szövetségi kapitánya arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a jövő vasárnapig tartó sakkolimpia szerdai első fordulójának részletes sorsolását kedden 23 órakor készítik el.

A svájci rendszerű, 11 fordulós viadal jövő vasárnapig tart. A nyílt szekcióban 196, a nőknél pedig 184 csapat versenyez egymással.

Hallgassa meg a 45. sakkolimpia hivatalos dalát:

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában