Izgalmas partik

2024.09.10. 15:34

Rekordszámú csapattal rajtol szerdán a sakkolimpia

A nyílt kategóriában rekordot jelentő 193 csapat, a nőknél pedig 181 együttes vesz részt a szerdán kezdődő budapesti sakkolimpián, amelyen a magyar férfi válogatott célja az első hatba, míg a nőké a tíz közé kerülés.

MW

Rapport Richárd és Lékó Péter sakknagymesterek a budapesti sakkolimpián induló magyar csapatok bemutatkozó sajtótájékoztatóján a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen

Forrás: MTI

Fotó: Illyés Tibor

Május végén derült ki, hogy Lékó Péter és Rapport Richárd is ott lesz a hazai első csapatban, amely így jelentősen megerősödve a kilencedik kiemelt (2663 Élő-átlag) a versenyen. A 2004-ben világbajnoki döntőben szerepelt Lékó és az elmúlt időszakban román színekben induló Rapport is tagja volt a legutóbb érmes, 2014-ben második válogatottnak. Akkor Lékó játszott az első táblán, Rapport a negyediken, most Rapport lesz az éltáblás, őt Lékó követi. A harmadik tábla az orosz születésű Szanan Szjugirové, még a kieséses világbajnokságon nyolcaddöntős és kilencedik olimpiájára készülő Berkes Ferenc és legfiatalabbként a harmadik olimpiáján szereplő Gledura Benjamin kapott helyet a csapatban.

A nőknél (2342) a 17 éves Gaál Zsóka játszik az első táblán, a válogatottat 2006 óta erősítő Hoang Thanh Trang a másodikon, Terbe Julianna a harmadikon, Papp Petra a negyediken, a tartalék pedig a rutint és tapasztalatot képviselő Lázárné Vajda Szidónia lesz.

A nyílt kategóriában - az oroszok távollétében - az Egyesült Államok, India és Kína lehet harcban a végső győzelemért, mindhárom együttes 2700 feletti átlag Élő-ponttal rendelkezik. A Fabiano Carunával és Wesley Sóval felálló amerikaiak (2757) még úgy is nagy esélyesek, hogy a világranglistán második Hikaru Nakamura nem játszik.

India (2753) a két éve, Csennajban rendezett sakkolimpián azzal okozott szenzációt, hogy a fiatalok alkotta második csapata megelőzte az elsőt és bronzérmet szerzett. Közülük a 18 éves Domárádzsu Gukés és a 19 esztendős Ramesbabu Praggnanandhaa ott van az ifjú gárdában, melynek első táblása, Arjun Erigaisi is csak 21 éves.

A kínaiak (2724) a világbajnok Ting Li-zsennel neveztek, de a legmagasabb Élő-pontszámmal Vej Ji (2762) rendelkezik. Szintén beleszólhat az éremcsatában a legutóbb meglepetésre győztes Üzbegisztán.

A favoritok mellett a legnagyobb érdeklődés várhatóan az ötszörös világbajnok és a trónról önszántából lemondott Magnus Carlsen játékát kíséri majd, akinek vezetésével a norvégok a hatodik kiemeltek.

A nőknél a címvédő India (2467) és a legutóbb második Georgia (2462) a legnagyobb aranyesélyes.

Magyarország, amely a férfiaknál három - plusz két nemhivatalos -, a nőknél két sakkolimpiai címmel büszkélkedhet, mindkét nemnél három csapatot indíthat, a második számú együttes mellett a harmadikat U25-ös sakkozók alkotják.

A partik szerdától minden nap 15 órakor kezdődnek a BOK Csarnokban, kivéve a 11 órakor rajtoló utolsó, 11. fordulót; szeptember 17-én lesz a pihenőnap. 

A sakkolimpia ingyenesen látogatható, de regisztráció szükséges, a szervezők számos kísérőprogrammal várják a látogatókat.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában