Frissen Fejérből

2022.10.11. 12:50

Kása András és Rozs Geri az első napon bizonyították rátermettségüket az Ázsia Expresszben (videó)

Ahogy arról korábban beszámoltunk, október 10-én elstartolt a TV2 nagy sikerű műsora az Ázsia Expressz, ahol megyénk büszkeségéért, Kása Andrásért is szoríthatunk, aki Rozs Gerivel az oldalán vágott neki a kalandnak.

Bagotai Zsaneett

A Kihívó fiúk mindennap a legjobban szeretnének teljesíteni

Forrás: TV2

Az biztos, hogy aki megnézte az első adást, nem bírta ki nevetés nélkül az estét, hiszen a sztárpárok hozták a szórakoztató formájukat. Már az első feladat megizzasztotta a versenyzőket, ami az volt, hogy találják meg a hátizsákjukat, vagy inkább az, hogy értelmezzék jól  a szöveget? Aztán a"konyhában" kellett bizonyítaniuk, és a helyi jellegzetes kenyér tésztájának begyúrása és sütése következett. Később a tevékkel ismerkedtek meg a párosok, Andris és Geri jószága pedig kimondottan agresszív teremtés volt, de a fiúk nem riadtak meg, és sikeresen szót értettek vele, majd teljesítették a feladatot. A tevét felváltotta az autó, amit persze stoppolással kellet megkaparintania a duóknak. Négy páros - többek közt az Exatlon sztárjai- is fej-fej mellett haladtak, de csak a legjobb három küzdhetett a végső győzelemért. A Kihívó srácok és a Valmaros fiúk szó szerint versenyt futottak, ám végül mindkét páros bejutott a top három mezőnyébe, ahol Halastyák Fanni és Szlépka Armand vár rájuk. A legjobbak között is a legjobbnak bizonyult Kása András és Rozs Gergely, hiszen ők zsebelték be az első napon a győzelmet, megszerezve ezzel a medált és a vele járó előnyt. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!