Ismét villogott a vaku

2024.03.28. 17:32

Tündérszépek: Nemcsak szép, de okos is Kozma Kata

A 18 éves szépséget édesanyja nevezte be a Tündérszépek versenyére, ezért annál kellemesebb volt számára, amikor megkapta a lehetőséget. A fiatal székesfehérvári lány életre szóló élményekkel gazdagodott és szívesen kipróbálná még magát a jövőben hasonló feladatkörben.

Kecskés Zoltán

A 18 éves Kozma Kata profikat megszégyenítően pózolt a kamera előtt.

Fotó: Bagotai Zsanett

– Ez a lehetőség számomra is meglepetés volt, hiszen csak akkor tudtam meg, mikor kiderült, hogy kiválasztottak a jelentkezők közül és részt vehetek a fotózáson – mesélte Kata. Elmondta, édesanyja rendszeres olvasója a feol.hu-nak és a Fejér Megyei Hírlapnak, így kapva-kapott az alkalmon, hogy benevezze őt a Tündérszépekre és az ehhez szükséges fotókat is elküldte.

Nevezz még most a Tündérszépek versenyére, mielőtt betelnek a helyek!

Saját portfólióval is lehet jelentkezni, de profi fotóssal el is készítjük első saját fotósorozatát annak, aki ezt kéri. Fejér vármegye szépségei Veszprém, valamint Zala hölgyeivel versengenek majd a továbbjutásért. A regionális előválogató április 8-án indul. NEVEZZ MIELŐBB, mert a regionális fordulóba legfeljebb ötven hölgy juthat be. A zsűrizés a jelentkezéssel együtt indul!

– Édesanyámtól nem áll távol az ilyesmi, hiszen már kisbabaként szépségversenyen vettem részt, amit meg is nyertem! Most azonban szeretnék, így felnőttként is bizonyítani, elsősorban magamnak. Szeretek új dolgokat kipróbálni!

A fotózáson profi csapat várta, a fotós mellett sminkessel és fodrásszal dolgozott egyszerre. Mint mondta, teljesen rabul ejtette ez a világ, jó érzés volt megtapasztalnia, hogy ennek a munkának ő van a középpontjában. Teljesen elengedte magát, csak úgy ragyogott a kamera előtt, igyekezett megélni minden pillanatot. A végeredmény pedig önmagáért beszél, amit hamarosan ti is láthattok majd a feol.hu-n. Mint megtudtuk, korábban nem foglalkozott modellkedéssel, de eltudná magát képzelni magát ezen a területen.

Kozma Kata példája jól mutatja, hogy az ész és a szépség megfér egymás mellett. Már egészen fiatalon, 18 évesen négy nyelven is beszél – angolul, németül, spanyolul és oroszul – a magyar mellett és a családjával együtt igazi felfedező is, megfordultak már Ázisa és Afrika különböző országaiban is. A másik szívszerelme a lovaglás, az irodalom és a zene, igazi rajongó típus és bármit megtenne, hogy eljuthasson egy Twenty One Pilots koncertre.

Kövessetek minket a továbbiakban is, hiszen újabb szépségek érkeznek hamarosan a stúdiónkba.

Kozma Katára és a Tündérszépekre ITT tudtok szavazni!

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!