Velencei-tavi Életmód Klub

2017.12.13. 09:00

Megmozdult Gárdony: lakossági tízpróbán vehettek részt

Nagyszabású gálával köszöntötték azokat, akik egész évben részt vettek a gárdonyi Tízpróba lakossági sportesemény állomásain.

S. Töttő Rita

A hétvégi gálán is mozogtak a sportos gárdonyiak Fotó: Ódor Balázs

A város önkormányzata és partnere, a Velencei-tavi Életmód Klub idén öt alapsportágban – gyaloglás, kerékpározás, futás, úszás, evezés – tízpróbára hívta a helyieket. Minden hónapban szerveztek valamilyen sportversenyt, az utolsó alkalommal, a most szombati gálán pedig kisorsolták a nyerteseket. A rendezvénysorozat egyértelmű célja az volt, hogy kicsit kimozdítsa a gárdonyiakat, összehozza a sportot szerető lakosokat. A szombati gálán és eredményhirdetésen Tóth István polgármester, a tízpróba ötletgazdája, megszervezője és lebonyolítója, valamint György László, a Velencei-tavi Életmód Klub elnöke – a szervezőtárs – köszöntötték a vendégeket. Kiderült: a próbákon közel háromszázan vettek részt.

Volt, aki csak egy-két versenyt teljesített, de sokan, összesen 265-en négy vagy annál több próbát teljesítettek. Az első túrán, az 5 kilométeres gyalogláson márciusban 315-en vettek részt, ugyanebből a nagypróbán, a december 2-ai Velencei-hegységben megtett 13 kilométeres túrán már kevesebben. A kerékpározás próbán 273-an indultak, a futás kispróbán 107-en, a nagypróbán 56-an.

A város önkormányzata és partnere, a Velencei-tavi Életmód Klub idén öt alapsportágban – gyaloglás, kerékpározás, futás, úszás, evezés – tízpróbára hívta a helyieket. Minden hónapban szerveztek valamilyen sportversenyt, az utolsó alkalommal, a most szombati gálán pedig kisorsolták a nyerteseket. A rendezvénysorozat egyértelmű célja az volt, hogy kicsit kimozdítsa a gárdonyiakat, összehozza a sportot szerető lakosokat. A szombati gálán és eredményhirdetésen Tóth István polgármester, a tízpróba ötletgazdája, megszervezője és lebonyolítója, valamint György László, a Velencei-tavi Életmód Klub elnöke – a szervezőtárs – köszöntötték a vendégeket.

A hétvégi gálán is mozogtak a sportos gárdonyiak Fotó: Ódor Balázs

Kiderült: a próbákon közel háromszázan vettek részt. Volt, aki csak egy-két versenyt teljesített, de sokan, összesen 265-en négy vagy annál több próbát teljesítettek. Az első túrán, az 5 kilométeres gyalogláson márciusban 315-en vettek részt, ugyanebből a nagypróbán, a december 2-ai Velencei-hegységben megtett 13 kilométeres túrán már kevesebben. A kerékpározás próbán 273-an indultak, a futás kispróbán 107-en, a nagypróbán 56-an – vagyis a futáspróbát is teljesítették 222-en. Az evezésre 152 fő regisztrált és teljesítette is azt. A résztvevők között értékes ajándékokat sorsoltak ki, a fődíj pedig nem más volt, mint egy kiutazás a Horvátországban megrendezésre kerülő férfi kézilabda-Európa-bajnokságra, melyet ezúttal Borsányi Zoltánné és Metzger László nyert.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában