Itt a medvehagyma-szezon

2018.04.11. 12:18

Megadja az étel jellegét: csínján bánjunk vele!

Az ingyenesen látogatható soponyai Ökoturisztikai Központban is hagymaillat csapja meg az ott vendégeskedők orrát.

Szanyi-Nagy Judit

Leginkább a mérgező májusi gyöngyvirággal keverhető össze, az azonban – szemben a képen látható medvehagymával – sosem áraszt magából intenzív hagymaillatot!

Fotó: Szanyi-Nagy Judit/ Fejér Megyei Hírlap

– A tavasz első hírnökei közé tartozik a medvehagyma – mondja megkeresésünkre Sárközi Gyula turisztikaiközpont-­vezető, aki ezzel meg is magyarázza az intenzív hagymaillatot. Tőle tudjuk azt is: a növény a szervezetre rendkívül pozitívan hat, jót tesz a gyomorral, a bélrendszerrel, pozitív hatással van az idegrendszerre, de még vérnyomáscsökkentőnek is jó. Nem véletlenül eszik téli álmukból felébredve a medvék – innen ered a növény neve –, hiszen a medvehagyma az állat gyomrának, belének is hasznos, annak vérét pedig tisztítja. Ám szerencsére emberi fogyasztásra is teljes mértékben alkalmas, sőt, a tavaszi salaktalanítás egyik alapja is lehet.

Leginkább a mérgező májusi gyöngyvirággal keverhető össze, az azonban – szemben a képen látható medvehagymával – sosem áraszt magából intenzív hagymaillatot!
Fotós: Szanyi-Nagy Judit/ Fejér Megyei Hírlap

– A medvehagyma a gasztronómiában rendkívül széleskörűen alkalmazható – mesél a növény felhasználási módjáról Sárközi Gyula –, hiszen amellett, hogy kiemeli a saláták és a sós sütemények ízét, levele porrá őrölve is tárolható fűszerként. A legízletesebb frissen, ám a tartósítást sem érdemes elvetni, hiszen a fagyasztást követően sem veszít íz- és aromaanyagaiból. Elkészítésekor szárnyalhat a képzeletünk: pogácsába, mártásos ételekhez és kecskesajthoz is felhasználhatjuk. Ez utóbbi esetben kiemelt prémiumkategóriájú ételt készíthetünk, ha már a kecskét is medvehagymával etetjük, s annak tejéből készítjük a sajtot – részletezi.

A szakértő kiemeli: mivel a medvehagyma intenzív illat- és ízanyagokkal rendelkezik, semmiféleképpen ne vigyük túlzásba. A növény inkább csak jelleget adó anyag legyen, egy vadételben például kiegészítő fűszerként szolgáljon.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában