Az ősz színei és ruhadarabjai

2018.10.22. 09:00

Színes és mintás lesz az ősz-tél, de lesznek nagy visszatérők is az aktuális divatban

A hideg, szürke, borongós őszi napok egyelőre még váratnak magukra, de a boltokban már a nyár vége óta elérhető az őszi kínálat. Mi a trend az idén? Milyen fazont, színeket, darabokat vegyenek, ha lépést akarnak tartani a divattal? Kernya Mariann stílustanácsadó volt az Életmódi segítségére.

Borsányi Bea

Idén nemcsak a monokróm színek, hanem a minták is divatban maradnak az őszi-téli szezonban Fotó: Shutterstock

Ősszel is mintásban

A legfeltűnőbb, hogy folytatódik a színes őszi ruhák divatja. A vibráló, mintás nyári ruhákat – amelyeket régebben minden ősszel felváltották a komor szürkék, barnák és feketék – most nem kell teljesen nélkülöznünk, legfeljebb vastagabb, hűvösebb időre való anyagokból készült darabokra kell váltanunk. A monokróm színek ugyanakkor sosem mennek ki a divatból, legfeljebb az árnyalatok változnak. Szürkéből például az idén a finomabb, melegebb tónusú pasztell hódít, és adhat jó alapot a színesebb darabokkal történő kombiná­cióhoz. Ugyanígy marad a barna is, ám a stílustanácsadó a mintás kivitelt javasolja: párduc, leopárd, ocelot vagy kockás. Az igényes állatminták az idei tél nagy visszatérői lesznek. A pöttyös is divatban marad a téliesített virágminta és a fodrok, hatalmas masnik mellett. Ám a mintákkal bánjunk óvatosan, mert ezek könnyen ráerősíthetnek olyan testalkati tulajdonságainkra, amelyeket inkább ellensúlyoznunk kellene.

Idén a midi-, vagyis a lábszárközépig érő szoknya a divat, amely főként a magas hölgyeknek
áll igazán jól Fotó: Unsplash.com

A színek közül jöhet a mus­tár­sárga, az év színe ősszel és télen is az ultraviola, a vörös körte viszont az ősz újdonsága. Ezt Kernya Mariann így jellemezte: egyszerre fűszeres, csábító, vibráló, valamint energiával teli, mégis nagyon finom és kellemes, ráadásul könnyen kombinálható más színekkel. Várhatóan hajfesték, kiegészítők és kozmetikumok formájában is visszaköszön majd. És ha már a színeknél tartunk, trendi még az izzó piros – nevével ellentétben inkább visszafogott, pasztellszínű –, a kékeszöld és a téli kék is. Minden színből inkább a hideg árnyalatok viszik a prímet.

Ha valamelyik szín vagy minta kevésbé áll jól nekünk, gondolkozhatunk csak kiegészítőkben is: körömlakk, táska, ékszerek, hiszen már ezek is divatossá tehetnek minket.

Visszatér a tükörbársony

Az anyagok között a ­tweed és a bársony kerül előtérbe, utóbbiból a finom tükörbársony. Elő a 70-es évek mintájára készült, férfiasabb szabású, kétsoros gombolású, hatalmas válltöméssel ellátott zakókkal! Divat még a szőr, természetesen szigorúan műszőr formában. Pulóverek, kabátok, zakók ujja tiszta szőr az idén, de ha trendik akarunk lenni, elég egy kabátra vagy pulóverre feltehető szőrgallér.

Jön a mommy jeans

Cipő? Kapaszkodjanak meg, visszatér a megosztó, nem túl praktikus patacipő! Akinek ez nem jön be, az se ijedjen meg, mert a klasszikus körömcipő sosem megy ki a divatból. Mellette viszont a dominánsabb, vastagabb sarok lesz a trendi idén ősszel és télen, annyi újdonsággal, hogy ezeket mintákkal, kövekkel vagy egyéb más módon díszítik. Az irodai stílusban aktuális a blézerruha, egy elegánsabb vonalvezetésű, általában térdig érő zakószerű darab.

Idén nemcsak a monokróm színek, hanem a minták is divatban maradnak az őszi-téli
szezonban Fotó: Shutterstock

Minden szezonban kérdés a szoknya hossza, aminek jelen esetben ismét sokan nem örülnek, ugyanis az előttünk álló szezonban a midi-, vagyis a lábszárközépig érő szoknya a divat. Ez a hossz alacsony, illetve teltebb hölgyeknek nem ajánlott, de mások esetében is kényes, mert ahhoz, hogy jól álljon, jó szabású és megfelelő színű darabot kell választani. Helyette hordhatnak maxiruhát, azok továbbra is trendik. Nadrágok esetében marad a magas derekú kivitel, de a szárak bővülnek, és szépen lopódzik vissza a trapéz szabás. Farmerek esetében a mommy jeans, vagyis a magas derekú, kicsit répaszabású, hosszát tekintve háromnegyedes vagy egészen hosszú mamafarmer. Végül ne feledkezzünk meg a puha kötött ruhadarabokról, amelyeket az idén is lehet bátran hordani akár lezserebbek, akár elegánsabbak vagyunk.

És ne feledjük, a stílustanácsadó legfontosabb tanácsa, hogy csak azt „csipegessük” ki az aktuális divatból, amivel tudunk azonosulni, beilleszthető a meglévő ruhatárunkba és megfelel a stílusunknak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában