Fischer Imre: az egészséges leválás nehéz

A leválást sokan a gyerek-szülő viszonylatban értelmezik, pedig párkapcsolati leválásról is lehet beszélni. Jelen cikk témája ez utóbbi, ám Fischer Imre előadásának nyomán érdemes rámutatni egy nagyon fontos tényre: a gyerek-szülő viszonylatban előálló leválási nehézségekért a legnagyobb mértékben a szülő, méghozzá az esetek többségében az anya a felelős. Minderről részletesebben egy későbbi cikkünkben olvashatnak majd.

Hölgyeknél gyakrabban okoz gondot

A párkapcsolati leválás nehézségei, kimondva-kimondatlanul, sokak életét nehezítik meg. A pszichológus a két jellemző alapesetről beszélt: a „rózsaszín-szemüveg korszakról”, vagyis a párkapcsolat elejéről és a megromlott párkapcsolatról, amelynek ideje lenne már véget vetni, de képtelenek kilépni belőle. Főleg női szemszögből mutatta be a problémákat, tapasztalata szerint ugyanis a hölgyeknek gyakrabban és nagyobb gondot okoz a leválás.

Egy kapcsolat elején, amíg lobog a szerelem és nagyok az érzéseink, hajlamosak vagyunk annyira „rácuppanni” a társunkra, hogy az szinte levegőhöz sem jut. Nem hagyunk neki semmilyen intim szférát, mozgásteret. Minden lépéséről tudni szeretnék, minden gondolatát ki akarjuk fürkészni és persze minden időnket egyedül vele akarjuk tölteni. Megsértődünk, ha heti egyszer el szeretne menni a barátokkal focizni, vagy sörözni. Márpedig Fischer Imre szerint ez nagy hiba! Nyilván nem kell mindent elfogadni a partnerünktől, de fontos tisztázni a kapcsolat elején, mi és mennyi fér abba bele. A közös nevező kialakítása a jövendő gyermekeink miatt is érdekünk, hiszen ők a szülői mintából – azaz a mi viselkedésünkből – tanulnak. Gyermekeink jövőbeli boldogsága miatt is érdemes tehát kompromisszumokat kötni. Ha ezt nem tudjuk megtenni, a kapcsolatot mindjárt az elején akár halálra is ítélhetjük.

„De hát alapjában véve olyan jó ember!”

Egy kapcsolat persze számtalan okból mehet tönkre, ám az biztos, hogy ha nem működik tovább, ki kell belőle lépni, mert még a nehézségek ellenére is többet ártunk magunknak, ha benne maradunk. De miért nem tudunk kilépni a már nem működő, menthetetlen kapcsolatokból? A szakember tapasztalata szerint egyfelől azért, mert nem bízunk magunkban, ezért tele vagyunk félelmekkel. Egy tipikus kérdés: „Kellek-e még valakinek, pláne gyerekekkel?” Az önbizalomhiány miatt pedig húzzuk-halasztjuk a lépést, miközben sok esetben megpróbáljuk mentegetni a párunkat: „De hát alapjában véve olyan jó ember.” Kérdés: kinek, mit jelent ez? „Nem értem, mi a baj, hiszen nálunk sosem volt vita” – ez is egy tipikus hiba. Ha nincs vita, nincsenek a vélemények ütköztetve. Márpedig a vita, ha a megfelelő következtetéseket vonjuk le belőle, előre visz. És itt el is értünk az egyik legfontosabb momentumhoz, a kommunikációhoz, ami elengedhetetlenül fontos egy kapcsolat működtetéséhez. Mondjuk ki, mit gondolunk, de figyeljünk arra is, mit mond a másik! Az üzeneteket azonban jól kell értelmezni. Ha csak a saját értékrendünkön keresztül próbáljuk megfejteni a másik mondatait, viselkedését, nagy eséllyel melléfogunk.

Gyakori kommunikációs hiba az is, hogy nem egyenrangú félként szólítjuk meg a másikat, gyakran viselkedünk, beszélünk úgy, mintha nem férj-feleség, hanem felnőtt-gyerek kapcsolatban lennénk. Ne csodálkozzunk, ha ezzel a sértődött, rossz gyerek viselkedést hozzuk ki a partnerünkből. Felejtsük el az elvárásokat és a méltatlankodást is, mert ezek biztosan a kapcsolat halálához vezetnek.