Szeressük, de tudjuk elengedni – A gyermek szülőről történő leválása szükségszerű folyamat

Ha Önöknek is ismerős a helyzet, akkor bizony leválási gondokkal küzdenek. Vagy küzdöttek, illetve később fognak. Fischer Imre pszichológus, kineziológus a Vörösmarty Könyvtár Pedagógiai Szakkönyvtárában beszélt a jelenségről az érdeklődőknek. Szerinte a szülők nagy részének vannak gondjai a leválással. A gyermek-szülő viszonylatban a kulcsszereplő az édesanya, aki ha hosszú ideig szimbiózisban él a csemetéjével, igen erős kapocs alakul ki közöttük. Minél erősebb a kapocs, annál nehezebb a leválás, aminek pedig ahhoz, hogy egészséges, önálló felnőtt legyen majd a gyermekből, be kell következnie. Szépen, fokozatosan. Miért pont az anya? Természetesen azért, mert vele van a kisgyereknek a legtöbb fizikai kontaktusa: ő eteti, gondozza, babusgatja. Az apák általában csak akkor lépnek be a gyermek életébe, amikor már nagyobb, „már értelmes, lehet vele mit kezdeni”.

A leválásban az első komoly lépés a bölcsőde vagy óvoda. Gyakori, hogy még a beszoktatási időn túl is nehezen megy a reggeli elválás, de többnyire csak akkor, ha anya viszi a csemetét, mert ilyen esetekben nemcsak a gyermeket, de az anyát is a kelleténél jobban megviseli a leválás. Ezt a gyermek megérzi – nem számít, hogy viselkedünk, mit erőltetünk magunkra –, és az anya szorongását átveszi. Jó, ha tudják, ha az érzelmi, lelki fejlődésben elakadás alakul ki, az kihat a gyermek egész életére, és felnőtt korban is meghatározó marad. A leválás azonban fokozatosan következik be. Az óvoda után jön az iskola, majd a kiskamasz-, és az igen nehéz kamaszkor. Utóbbi szükségszerűen hozza magával a lázadást az egészséges leválás érdekében.

Baj akkor van, ha a leválás felnőtt korban sem történik meg. A mai világban ma ez sajnos egyre gyakoribb. A szülők többsége annyira szeretné támogatni, segíteni gyermekét, hogy semmit nem vár el tőle, „neked csak egyetlen dolgod van, hogy tanulj”, és mindentől megkíméli. Így aztán a gyermek nem tanulja meg, hogyan legyen például figyelmes, segítőkész, netán alkalmazkodó. Fischer Imre szerint egy másik gyakori hiba, amit lányos anyák követnek el, hogy a lányukat a legjobb barátnőjükként kezelik. Nos, egészségesebb, ha megtartják a szülő-gyerek kapcsolatot. Engedjék meg, hogy a gyereknek is meglegyen a saját közege, titkai és intim szférája. Nem kell mindent tudni! Gondoljanak bele: az önök édesanyja tudott-e mindent az önök viselt dolgairól annak idején? A kommunikáció persze nagyon fontos. Ám az üzeneteket érteni kell és jó, ha tudjuk, hogy egyes viselkedési formáknak mi az üzenete. Például a hiszti lehet az érzelmi feszültség levezetése. Ezek a jó tanácsok természetesen a fiús anyákra is vonatkoznak.

Azt se feledjék, a túl szoros kapcsolat rossz hatással lesz a gyermek párkapcsolatára is. Nem egészséges, ha egy harmincas nő vagy férfi naponta akár többször is felhívja az anyját telefonon, vagy hogy anyuka beleszól a felnőtt gyermeke életébe. Engedjék a gyermeket felnőni, leválni és a saját útját járni! Ha erre képesek, fontos lépést tesznek a boldogsága érdekében.