Időskori folyadékfogyasztás

2019.09.17. 10:00

Mivel csökken a szomjúság érzékelése, nagyobb a kiszáradás veszélye

Az egészségi állapotot befolyásolja a szervezet víztartalma is, amely a kor előrehaladtával egyre csökken. Az újszülött szervezete átlagosan 70, a felnőtté 60, míg az idős embereké csupán 50 százalék vizet tartalmaz. Ráadásul időskorban csökken a szomjúságérzet is, ezért fennáll a kiszáradás veszélye.

FMH

Önök is segíthetnek abban, hogy idősebb rokonuk elég vizet igyon Fotó: Shutterstock

Optimális esetben a test vízleadása és vízfelvétele között egyensúlyi állapot áll fenn. Ezt az egyensúlyi állapotot – a táplálkozás mellett – egyéb tényezők is befolyásolják. Ilyen például a fizikai aktivitás, a külső hőmérséklet, illetve egyes, betegségekhez kapcsolódó tünetek, mint a láz, a hasmenés vagy a hányás. Ha a vízháztartás egyensúlya tartósan megbomlik – akár a vízfelvétel csökkenése, akár a vízleadás fokozódása miatt –, az könnyen a szervezet kiszáradásához vezethet. A szomjúságérzet a folyadékegyensúly fenntartásának egyik legfontosabb ingere, amely a szükséges vízmennyiség pótlására figyelmeztet. Idős­korban komoly gondot jelenthet, hogy csökken a szomjúság érzékelése, és emiatt nagyobb a valószínűsége a kiszáradás kialakulásának.

Önök is segíthetnek abban, hogy idősebb rokonuk elég vizet igyon Fotó: Shutterstock

Akkor is inni kell, ha nem vagyunk szomjasak. Statisztikák szerint a 85–99 évesek hatszor nagyobb gyakorisággal kerülnek kórházba folyadékhiány miatt, mint a 65–69 évesek. A kiszáradás növeli a vesekövesség, a székrekedés, a csökkent agyi funkciók, az elesés, illetve az ebből adódó törések előfordulását. Nemcsak a szomjúság­érzetük, de a veséjük folyadékmegtartó képessége is csökken, és mivel az étvágyuk sem a régi, így a változatos étrendből adódó vízbevitelük is kisebb.

Mire figyeljünk az idősek folyadékbevitelének biztosítására során?

Sok időskori betegség, állapot – mint például a cukorbetegség, az emésztési problémák vagy az esetleges nyelési nehézségek – speciális étrendet igényel, így fontos, hogy ehhez igazítsuk a napi folyadékbevitel mennyiségét és minőségét. Az időseknek sokszor nehezükre esik az ivás, ám nagyobb víztartalmú ételeket – levest, főzeléket, joghurtot – szívesebben fogyasztanak. Biztosítsunk számukra mindennap ezekből. Amennyiben rágási, nyelési nehézségeik miatt nem tudnak megbirkózni a nyers zöldségekkel, gyümölcsökkel, készíthetjük ezeket a nyersanyagokat párolva, rakott vagy töltött formában; áttörve-pürésítve mártásnak, levesnek, illetve turmixként is. Nem kell az idős emberekre mindenáron új szokásokat erőltetni, meglévő ételeik, italaik megválogatásával, étkezési szokásaik figyelembevételével egészségesebb étrend összeállítására kell tanítani őket. Ezeket valószínűleg könnyebben és megbízhatóbban fogják betartani.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában