Ismét készül a németországi fafaragó versenyre a tehetséges pázmándi alkotó

Ma már elismert névnek számít a láncfűrészes fafaragás világában Varga Norbert, aki Pázmándról igen messzire jutott: tavaly, meghívásos alapon került ki a németországi Husky kupára, ahová a világ legelkötelezettebb kortársai mehetnek. A láncfűrészes fafaragás világában ez a verseny nagyon nagy eseménynek számít. Ezen a jelentős megmérettetésen Norbert miniszteri különdíjban részesült. Rendkívüli alkotása – egy félelmetes és méltóságteljes sárkány – lenyűgözte a látogatókat és az alkotótársakat is.

– A versenyre nem lehet nevezni, meghívásos alapon juthatnak be az alkotók. Ezért is volt nagy dolog, hogy Magyarországról elsőként és eddig egyedüliként meghívott a szervező – meséli Norbert, aki jelenleg éppen egy varázslatos, nagy méretű lovas íjászt farag egy fehérvári lovardában. Haja, arca tele forgáccsal, fejében pedig már kész a szobor, amelynek az erőteljes láncfűrészek adnak majd formát. A német kupa szervezője, mint kiderült, folyamatosan figyelemmel kísérte a pázmándi alkotó munkásságát. Tavaly az újonnan meghívott magyar alkotó mellett érkeztek a versenyre fafaragók Amerikából, Japánból, Angliából, Norvégiából, Ausztriából, Németországból is. Idén is ott lesz az őszi rendezvényen, amelyre több mint tízezer ember volt kíváncsi tavaly is. – Minden évben van egy adott téma, amely mentén dolgozni kell – mondja. A tavalyi sárkány után idén egy Grimm mesehős lesz a feladat, tudjuk meg, de ennél többet most még nem szeretne elárulni róla. De a tavalyi, nagy sikerű munkáról szívesen mesélt. Egy 8 méter hosszú, legkeskenyebb részén 90 centis, valamint egy 6,5 méter hosszú, legkeskenyebb részén 110 centis fát kaptak. S mivel kiderült néhány hibája alapján, hogy sajnos repülő sárkányt nem tudnak belőle készíteni, így lett belőle álló sárkány.

A munka tehát gyakorlatilag nagyban függ az alapanyagtól: annak minőségétől, méretétől, formájától, esetleges görcseitől, hibáitól is. De attól is, milyen álmokat lát bele az alkotó. Így van ez Norbert mostani munkája kapcsán is: – Azért égett bele annyira a fejembe a visszafele nyilazó hun képe, mert régóta ott volt már a terveim között, köszönhetően pázmándi szomszédomnak, akivel nagyon sokat szoktam beszélgetni. Azt mondta nekem egyszer, Norbikám, te még visszafele nyilazó hunt is fogsz faragni az életben! Kinevettem, mert azt gondoltam, hogy odáig soha nem fogok eljutni. És amikor felmerült, hogy lovas témát kellene faragni, azonnal ez jutott eszembe. A lovasudvar tulajdonosának is nagyon megtetszett, így végre megvalósulhat ez a tervem is – árulja el. Három és fél nagy tömbből áll össze az alkotás, nyárfából készül, amely puhább fának számít, nem annyira időjárás­álló. – A saját tapasztalatom az, hogy ha gondozva, kezelve van, akkor a nyárfa is tud olyan időtálló lenni, mint egy tölgy vagy egy akác. Azért azt fontos tudni, hogy ilyen méretű alapanyagok tölgyből vagy kemény fából horribilis összegbe kerülnek. Ezek a hatalmas nyárfák vasúti sínek mellől kerültek ki, mert már veszélyeztették a síneket. Így most új életre kelhetnek egy csodálatos műalkotás formájában.

A hun alakja abszolút a fafaragó belső képe alapján valósul meg, a ló testéhez pedig szakmai segítséget kapott. – A szobron mozgásba hozzuk a lovat, mintha ügetne. Ennek elkészítéséhez szükségem volt a segítségre, hogy hiteles legyen, mert jó azt pontosan tudni, melyik lábat hogyan, milyen tartásban érdemes megmutatni – meséli az új, készülő munkáról a művész, aki még egy hétig dolgozik a szobron. Ezt követően pedig lélekben már készül is a szeptemberi Husky kupára. A pázmándi fafaragónak még ekkor is „csak” négy és fél évnyi tapasztalat lesz a háta mögött, s olyan alkotótársak közé megy, akik évtizedek óta művelik ezt a szakmát.

– Tavaly, amikor elmeséltem nekik, hogy még csak három és fél éve foglalkozom ezzel, azt hitték, nem jól mondom, és hogy tizenhármat akarok mondani. Alig hitték el, amikor mondtam, hogy nem, bizony csak három és fél éve – meséli a megdöbbenést, amit okozott. Ebből is kitűnik, micsoda tehetség bontakozott ki belőle, amikor egyszer csak rájött, hogy ő ezzel akar foglalkozni. – Előtte nem nagyon foglalkoztam fával, néhány játszótéri elemet készítettem családon belül és barátoknak. Aztán megláttam az interneten, hogy létezik a láncfűrészes fafaragás, de hiába kerestem, szinte semmi nyomát nem találtam Magyarországon. Gondoltam egyet egy havas februári napon, hogy akkor én most nekiállok, és faragok egy baglyot. Ha el tudom adni a gárdonyi piacon, akkor tovább foglalkozom vele. Ha nem, akkor hagyom az egészet – emlékezik vissza. Szerencsére értő közönség is akadt a piaci vásárlóközönségben, s egy órán belül túladott az alkotáson. Így hát folytatta a munkát, melynek köszönhetően remélhetőleg még sok szép alkotással ajándékozza meg az emberiséget.