alantas munkának számít

2020.07.31. 15:00

Van, aki cselédnek nézi a gondozót…

Balogh Piroska egyike azoknak, akik hivatásuknak tekintik az idős emberek gondozását. Kérésünkre megosztotta velünk ezzel kapcsolatos gondjait és örömeit.

Tihanyi Tamás

Balogh Piroska jelenleg Svájcban dolgozik, de legtöbbször itthon vállal munkát

Fotó: Tihanyi Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Miért választotta az idősgondozói hivatást?

– Mielőtt elkezdtem idős, beteg embereket ápolni, gondozni, Kárpátalján éltem, és egy elektronikai gyárban dolgoztam. Amikor megszületett az első kisunokám, huszonhat szabadnapom volt, mégsem engedtek el még négy napra sem szabadságra, arra hivatkozva, hogy nincs elég ember. Akkor elszakadt bennem valami, és felmondtam. Mivel már előtte is foglalkoztatott az idős emberekkel való foglalkozás gondolata, elhatároztam, hogy ezen a pályán szeretnék dolgozni.

Biztosan elképzelte, milyen lesz, amikor majd életvitelszerűen él együtt a gondozottal. Az történt, amire számított?

– Távolról talán igen könnyűnek tűnik ez a munka, de aki próbálta, az tudja, hogy az idősgondozás nem mindig sétagalopp. Együttérzésemmel, segítőkészségemmel hamar közel tudok kerülni a betegeimhez, ám sajnos gyakran nem az idős gondozottak okozzák a legnagyobb fejtörést. Ott vannak még a családtagok is, akiknek szintén meg kell felelni.

Balogh Piroska jelenleg Svájcban dolgozik, de legtöbbször itthon vállal munkát
Fotó: Tihanyi Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Ez okozza a legnagyobb nehézséget?

– Számomra igen, mert gyakran cselédnek tekintenek. A köztudatban sajnos alantas munkának számít az idősgondozás, pedig nemes feladatnak érzem. Ha a családtagok ott állnak a gondozó mögött és érezzük a hálájukat, még a legnehezebb beteggel is könnyebben bánunk, olyankor elsősorban nem a pénz számít, amit kapunk. A legnagyobb erőforrást a gondozottak szemében tükröződő hála jelenti, amely megindít és kitartásra ösztönöz.

Ha önnek volna szüksége egy 24 órás gondozóra, mi lenne a legfontosabb, amit szem előtt tartana?

– Az, hogy a gondozó is ugyanolyan ember, mint bárki, neki is vannak szükségletei, érzései, családtagjai, akikkel fontos a kapcsolattartás a távollét ideje alatt. Van idegrendszere, amelyre tekintettel kell lenni, és ha nehézségbe ütközne, akkor mindenképpen ott állnék mellette és segíteném a munkáját, mert ez közös érdek. Így mindenki jobban érzi magát, a hozzátartozó jó kezekben tudhatja az idős beteget, a gondozó jobb teljesítményt nyújt, és végül a beteg is nyugalomban és biztonságban élhet.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában