Jézus poncsóban, füles sapkában

„Vigyünk a Kis Jézusunknak díszes poncsót, színeset, / Adjunk a kis Jézusunkra füles sapkát, meleget, / Lábára kiscipőt húzzunk, gyapjúból jó meleget, / Kiáltsuk együtt most, Cholito! / Mindenki azt hinné, hogy Peruban születtél”

– Isten saját képmására teremtette az embert, aztán az ember a saját képére formálja a születendő gyermek Jézust. Summázhatnám a különböző népek betlehemes jászolmegjelenítéseit ennyivel. Az egyenlet mindkét fele rendben, mehetünk tovább! Mégsem teszem – vágott a közepébe Kiss Lajos zenész és tanító, a nyolcvanas években alapított és azóta is koncertező székesfehérvári Los Andinos együttes tagja, akit arra kértünk, „mutasson” egy érdekes dél-amerikai karácsonyi történetet. Legyen benne dal, s legyen benne a kis Jézus születése! A Los Andinos muzsikusai az Andok-hegységből származó ecuadori, perui, bolíviai népzenét játszanak, ismerik a dalok mögött rejlő kultúrát, hagyományokat is.

– A csodavárás időszakában minden részlet számít, minden apróság felmagasztalódik az emberi lélek melegével és az isteni erény tisztaságával. Nincs ez másképpen az Andok-hegység népeinél sem. A hegyvonulat hűvös településein a születő megváltót az emberek legféltettebb kincseikkel ruházzák fel – folytatta Kiss Lajos. – A Cholito Jesusnak így nem lesz a bölcsőben királyi palástja, sujtásos dolmánya, arany topánkája. Díszes poncsóba, meleg füles sapkába és gyapjú kiscipőbe öltöztetik a kisdedet egy perui dalban. Egy későbbi versszakban pedig Szent József quenán – nádból készült peremfurulya – játszik a bölcső mellett, és a pásztorok kinoát – disznóparéjféle – visznek tiszteletük jeléül a kis Jézusnak. A spanyol nyelvű huayno ritmusú betlehemes dal nem egyedi jelenség az andoki népek zenei világában. Kecsua nyelven is elhangoznak karácsonyváró dallamok a különféle tájegységekre jellemző ritmusokra építve. A Földanya és a kereszténység jól megfér egymás mellett, nem zavarják egymás köreit, a Kolumbusz előtti ruhadarabok így is meleget adnak a gyermek Jézusnak. Az égi gondviselés „revansa” ez, vagy csak jobban magáénak akarja érezni az adott nép az emberiség legrégebbi és legismertebb történetét? Nem tudom. A megváltó születésének hírét megörökítő kép, dal, elbeszélés legyen bármilyen köntösbe öltöztetve, egyet jelent. Ez az egy pedig nemcsak az ünnep időszakára kell, hogy reményt adjon, hanem az év minden napjára. A december elmúlik, feltesszük a betlehemet a szekrény tetejére. Végezzük a dolgunkat, telik az év, és nem gondolunk arra, hogy gyapjúponcsóba öltöztessük a kis Jézus didergő szívét ott az Andok hideg lankáin, Betlehem csillagos éjszakájában vagy nálunk, a szekrény tetején…

Zárás gyanánt ideidézzük még Kányádi Sándor a Dél Keresztje című költeményének első strófáját: „az indián és a néger / tüzet rakni éppúgy térdel / mint a hargitán a pásztor / számolni ujjain számol / különbség ha van az égen / itt a göncöl jön föl este / fölöttük a dél keresztje”

1983-ban írta e versét korunk egyik legjelentékenyebb magyar költője, akkoriban, amikor a Los Andinos itt, a Dunántúlon megalakult. Lám, ő is a hasonlóságot látta meg ember és ember között.