A hóvirágok népszerűsége töretlen

2021.03.07. 17:47

Rengetegen zarándokoltak hóvirágnézőbe az Alcsúti Arborétumba

A fényes napsütésben pompáztak a hóvirágok, s a szabadva vágyó emberek szinte megrohamozták az arborétumot. A növényekre vigyáztak, de érzékelhető volt a türelmetlenség a közönség hangulatán. Az üzemeltető udvarias személyzete mindent megtett a park védelme és a látogatók kedve érdekében.

Zsohár Melinda

Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Az alcsúti kastélykert vagy angolkert – többnyire így nevezik a helybeliek és a vál-völgyiek, a messzebbről érkezettek inkább arborétumként emlegetik a faritkaságokkal és a mediterrán hóvirágokkal teli parkot. A héten csütörtökön, március 4-én szabadította fel a kormányrendelet a látogatási tilalom alól, amint azt lapunkban és honlapunkon is azonnal közzétettük. Várható volt a rendkívüli érdeklődés, mondta el Czene Ferenc, a parkot üzemeltető Puskás Akadémia Sport Hotel Nonprofit Kft. vezetője, ám ilyen rohamot még nem tapasztal a vezetése alatt eltelt idő hat esztendejében. A pandémia miatti korlátozások után megnyitott arborétumban már az első napon, csütörtökön is sokan érkeztek, a hétvégi látogatottság azonban rekordot döntött. Szombaton 2400 belépőjegy fogyott el, vasárnap ennél is több, a szerény kis kikeleti virág szinte celebbé lépett elő. Jó értelemben persze, ha a természeti értékét tekintjük, mert valóban szívmelengető látvány a mediterrán hóvirágmező a kastélykert tavaszi készülődése előtt.

Szombaton 2400 belépőjegy fogyott el, vasárnap ennél is több: „tumultus” volt
Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

A park vagyonkezelője, a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság (DINPI) Vértes-Mezőföldi tájegységi osztályvezetője, Halász Antal ismét elmagyarázta egy maroknyi természetszerelmesnek, hogy milyen változatos a fajok-fajták külseje, miért egyediek és különlegesek. Laikus szemmel leginkább az tűnik fel, hogy egyikük nagyfejű, másikuk kisebb, s mintha a levelük is keskenyebb, s másféle zöld lenne, ám ez leginkább a szekértőnek ily egyértelmű. A fehér szirmok belsejének mintázata sem egyforma, Halász Antal az ország egyik jeles botanikai szakértője a hóvirágnak, s a legkedvesebb virága is az elkötelezett természetvédőnek a kicsiny, mégis látványos növény.

 

Az alcsúti park hóvirágmezeje leginkább a sokasága miatt oly gyönyörű! Ugyan magról is szaporodik a védett növény, nemcsak hagymáról, így szétszórtan, kisebb-nagyobb csoportokban is előbukkannak a park különböző zugaiban. Elképesztő a tobzódása e fehér virágnak, amely oly messzi földről érkezett ide. Akár ezer kilométernyi távolság is lehet a most itt nyíló virágok, s őseik között, amelyeket még a botanikus főhercegek hoztak el ide, hogy elszaporítsák a hajdani József nádori rezidencián. A legnagyobb fejű hóvirágok a levanteiek, a Földközi-tenger vidékéről származtak ide. Halász Antal elmondta: a szárazság és a vízhiány megmutatkozik a hóvirágmező méretein, öt éve csaknem dupla ennyien voltak! Évente legalább száz milliméter csapadék hiányzik a park talajából, amit pedig véd az avar, a levelek, az összefüggő növényi telepek.

A kikeleti virág valóságos kis celebbé lépett elő, jó értelemben véve: szívmelengető a virágmező látványa
Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Az Alcsúti Arborétum üzemeltetője a nyitás bejelentését követően villámgyorsan gondoskodott a látogatók kiszolgálásáról, hatalmas parkolókat biztosított a természetjáróknak. Már senki nem jár gyalog… Türelmesen irányították a beállást, a bejáratnál kézfertőtlenítővel, maszkokkal álltak rendelkezésre. A faluban panaszkodtak a szemetelésre, ezt senki nem érti, hogyan történhetett. A hóvirágnéző városi ember kihajítja a kocsiablakon a szemetet? Megtörtént, de a többségre nem ez volt a jellemző, mondta Czene Ferenc. Igaz, megállás nélkül gondoskodtak a hulladékelhelyezésről és -elszállításról. A hóvirágokat nem taposták le (szedni országszerte tilos egyetlen példányt is), az ösvények bírták a látogatók özönét. Czene Ferenc az elkövetkező időszakra türelmet, kíméletet kér, hiszen az iskolabezárások miatt vélhetően hétköznapon is nagyobb lesz az érdeklődés a hóvirágmező iránt, mint más években.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában