Életmódi

2021.04.26. 17:30

A Creighton-módszer segítségével válhatott szülővé egy kápolnásnyéki család

A Creighton-módszer az érthetetlen mögé nyúlva, mindenféle „varázslat” nélkül kínál segítséget a gyermekre vágyó pároknak, nehezen teherbe eső nőknek, hogy számukra is lehetővé váljon a természetes fogantatás. Schattmann Ferenc és neje, Schattmanné Dunkel Kinga 2017-ben ennek a módszernek köszönhetően válhattak szülőkké.

Borsányi Bea

Lassan négy éve, hogy ezeket a bodykat viselték a lányok a hazaérkezésük napján

Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

A NaProTechnológiának is nevezett gyakorlatot, amely úgy hangzik, akár valami gyártástechnológia, Európa számos országában már évtizedek óta használják. Azonban viszonylag kevesen tudják, hogy néhány éve már Magyarországon is elérhető és tanulható az a természetes helyreállító orvosi módszer, amely a női szervezet által küldött jelekre hatványozottan odafigyel, és a női ciklussal összhangban, ezekre a biológiai jelekre építve diagnosztizál és gyógyít.

A módszer segítségével hatékonyan feltárható és kezelhető a meddőség oka, ami hozzásegíti a párt egy természetes foganáshoz. Ugyanakkor azt is megtudom, hogy a módszer jellegénél fogva természetes fogamzásgátlásra is alkalmas. Remek hír ez azoknak, akik vallási vagy egyéb okokból elutasítják a mesterséges megtermékenyítést, illetve a gyógyszeres vagy az egyéb eszközökkel történő fogamzásgátlást.

Figyeld a testedet!

Schattmann Ferenc és Dunkel Kinga 2013-ban házasodtak össze. Ikerlányaik, Eszter és Borbála a Creighton-módszernek köszönhetően fogantak és születtek meg, 2017-ben.

– A Creighton-módszer egy cikluskövetéses módszer, amelynek gyakorlati formája a NaProTechnológia. Ezt bárki meg tudja tanulni, hiszen már nálunk is vannak szakképzett oktatói. Segítségükkel néhány hónap alatt elsajátítható, hogyan tudja egy nő a saját testét megfigyelni. A megfigyelés képezi az alapját a családtervezésnek is. Egyetlen példát említve, aki jól használja a megfigyeléseit, 12–24 óra pontossággal maga is meghatározhatja, mikor van peteérése. Ugyanakkor a megfigyelések egy hozzáértő nőgyógyásznak rengeteg információt is hordoznak – magyarázta az elején Kinga, aki egyébként maga is orvos, gasztroenteorológus.

Csak természetesen!

A házaspár azért is örült annak, hogy rátaláltak erre a módszerre, mert a mesterséges megtermékenyítéssel kapcsolatban vannak etikai és orvosi fenntartásaik, ráadásul a lombikprocedúra fizikailag is megterhelő a nők számára. A végeredmény pedig korántsem biztos. Azt mondják, a Creighton-módszer hatékonysága viszont legalább akkora, mint a lombikprogramé, csak természetes úton működik, és semmilyen téren nem veszi ki a párok kezéből az irányítást.

– Természetesen alapfeltétel, hogy fizikailag az ember képes legyen a gyermeknemzésre, ne legyenek ezen a téren anatómiai hiányosságai, egészségügyi problémái, de erre vonatkozóan végeznek előzetes vizsgálatokat is – fűzte hozzá Kinga. Ha kiderül, hogy a szervezetnek szüksége van külső támogatásra, úgy felírják a szükséges gyógyszereket, vitaminokat, de nem avatkoznak durván be. A hangsúly azon van, hogy megtalálják és megszüntessék az okot, ami miatt a nő nehezen vagy nem esik teherbe, illetve hogy optimalizálják, felkészítsék a szervezetet a terhességre.

Lassan négy éve, hogy ezeket a bodykat viselték a lányok a hazaérkezésük napján
Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

A türelem babát terem

– Nem emlékszem, hogy annyira borzasztó lett volna a kivizsgálás – jegyezte meg mosolyogva Ferenc, aki, ahogy telt az idő, egyre erősebben hitt a sikerben. – Azt mondják, általában 1-2 év kell ahhoz, hogy a módszer eredményre vezessen, de a nejem ennél gyorsabban teherbe esett. Az viszont biztos, hogy a türelem jelen esetben is nagy erény, hiszen idő kell a vizsgálatokhoz, a módszer elsajátításához, aztán ahhoz, hogy a megfigyelések a mindennapok részévé váljanak és megfelelően értelmezni is tudjuk a jeleket. Ám ha ez egyszer megvan, onnantól kezdve folyamatosan alkalmazható, és az első baba után akár már gyógyszerek, vitaminok nélkül is megszülethet a második, harmadik gyermek a családban – összegez Ferenc.

A Schattmann házaspárnak ugyan ikrei születtek, ám azt mondják, ennek semmi köze a szedett gyógyszerekhez vagy a módszerhez. Az ikerszülés – ellentétben a lombikos terhességekkel – nem jellemző a Creighton-módszer esetében. Ferenc szerint ez inkább arra bizonyíték, hogy nagyon is egészségesek. És persze boldogok, csak úgy ömlik belőlük a szó, ahogy csillogó szemekkel mesélnek a lányokról meg arról, hogy is volt, amikor megtudták, hogy Kinga várandós, hogyan fogadták a nagy hírt a szüleik, na és persze arról, mekkora meglepetés volt, amikor kiderült, nem egy, hanem két baba érkezik a családba.

A házaspár azt is elárulta, hogy a lányok születése óta egyfajta missziónak tekinti a módszer szélesebb körben történő hazai megismertetését, hogy másoknak is megadasson a természetes út a teherbe esésre és a boldogság, amelyet egy gyermek születése jelent.

Ha valakinek a téma felkeltette az érdeklődését, akkor további információkat talál a www.termekenyvagy.hu és a www.csaladtervezo.hu internetes oldalakon.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában