2021.06.27. 20:20
A Borsószemek csapata nyerte az idei Borsókóstoló fesztivált
Hatodszorra rendeztek Borsókóstoló fesztivált a megyeszékhely Feketehegy-Szárazréti Közösségi Központjában.
A gomba volt az egyik népszerű alapanyaga a borsós, ínycsiklandozó ételeknek
Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap
A Borsókóstoló fesztivál ötletgazdája, Szöllősi Istvánné is oly sokakhoz hasonlóan már nagyon várta, hogy a járványhullám elmúltával végre ismét megrendezhessék a szívének annyira kedves eseményt, hiszen évek óta ő a lelke, fáradhatatlan mozgatórugója a népszerű gasztronómiai rendezvénynek.
Elmondta, hogy a tavalyi esztendőben is nagyon hiányzott nekik ez a program, így az elmúlt szombaton talán még a korábbiaknál is nagyobb örömmel fogadták az érkező főzőcsapatokat. Sajnos a megszokottnál csak kevesebben tudtak eljönni egyéb elfoglaltságaik, vagy a védettségi igazolvány hiánya miatt, ezért a korábbi huszonkét, huszonhárom csapat helyett pontosan egy tucatnyi baráti társaság találkozott egymással a kultúrház udvarán: a hangulat azonban ebben a formában is nagyszerűen alakult. Az elkészített ételek között csülökkel, sertéstarjával, belsőséggel, kolbásszal és tojással ízesített borsóételt is találtunk, de még olyan különlegesség is felbukkant az elkészített ételek, a sokféle sütemény között, mint amilyen az egyik ismert fehérvári cukrászda borsófagylaltja.
![](https://cdn.feol.hu/2021/09/9SXg68aUHPDneE2hihSbjnlO9XgOuL3j5QU4KrtbNdY/fill/2560/1920/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzA1NzFiNjhhYjcxNjRmNWNhNmM1YmVkZmI5MGZjOTRh.jpg)
Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap
Az értékelő zsűri kiválasztotta az első három helyezettet, a legszebb tálalást és megszavaztak egy közönségdíjat is. A győzelmet a „Borsószemek” elnevezésű társaság érdemelte ki, akik borsóval töltött rántott gombát és cukkinit készítettek: Sasvári Csilla, Boda János és Rácz Jenő úgy gondolta, nekik szavazza meg a fődíjat. Nem sokkal maradt el tőlük elismerésben a második helyen végzett Fehérvirág nevű együttes, ők a harmadik Fortuna csapatot előzték meg. A szakértő zsűri hagyományosan két különdíjat is kiosztott: a legszebben tálalt borsóétel díját a Trikrek csapata kapta, a közönség szemében legjobbként pedig az Ada konyhájának képviselője nyert egy borsós raguért.
A gasztronómiai találkozó kulturális programjaként Váradi Eszter Sára és Keller János színészek műsora szórakoztatta a közönséget.
Frissen Fejérből
- Közösen a felnövekvő generációkért, a fehérvári gyermekekért
- Dicsérjétek trombitaszóval! - folytatódik a Harmonia Albensis templomi koncertsorozat
- Kigyulladt egy autó Székesfehérváron
- Szén-monoxid keletkezett egy dunaújvárosi lakás fürdőszobájában
- Gólyahír: velük gyarapodott Fejér vármegye az elmúlt napokban