megfelelő öltözet segít

2021.06.25. 17:30

Különösen fontos odafigyelni a kullancsokra

A melegebb napok beköszöntével megérkeznek a kullancsok is, amelyek számos kellemetlenséget is okozhatnak, a gyermekek szüleinek pedig újabb okot adnak az aggódásra. Kellő körültekintéssel viszont elkerülhető a baj.

Baráth Eszter

Molnár Erika gyermekorvosként a körültekintésre hívja fel a figyelmet

Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Bár a kullancsok nagyon szeretik a nedves, párás környezetet, ezért leginkább erdőkben, tölgyesekben találkozhatunk velük, ugyanakkor gyakran kertekben, udvarokban is megtalálhatók. Molnár Erika gyermekorvos elmondta, tulajdonképpen kora tavasztól késő őszig oda kell figyelnünk, hiszen a kullancs elleni védőoltás a vérszívót nem tartja távol, hanem az általa terjesztett betegségek ellen nyújt védelmet.

A klímaváltozás hatására új faj is megjelent hazánkban, a Hyalomma (képünkön), amely képes hordozni és terjeszteni számos veszélyes kórokozót.
Fotó: MW-archív

– A kullancs által terjesztett betegségek közül a leg­gya­koribb a Lyme-kór, amelyet a borrelia nevű kórokozó okoz, illetve az enkefalitisz, de a védőoltás csak a kullancs által terjesztett enkefalitisz, tehát az agyvelőgyulladás ellen véd – emelte ki a doktornő. A spray- és a gél állagú kullancsriasztók is jól működnek egy-egy túra alkalmával. Ugyanakkor az oltás fontos szerepet játszik. – Az oltást egyéves kor felett tudjuk adni. Ellenjavallata igazából nincsen, legfeljebb egy súlyos tojásallergia, de ezt a háziorvos úgyis tudja – mondta Molnár Erika az oltással kapcsolatban. Gyerekek esetében a hagyományos sémát ajánlják a szakemberek, amelynek során az első oltást követően 1–3 hónappal újabb dózist adnak, amely már részben védettséget biztosít. Az elsőt követően egy évvel a harmadik oltást is be kell adni, amelyet három év múlva, majd ötévente rendszeresen emlékeztető oltások követnek.

Néhány jótanács betartásával viszont csökkenthetjük az esélyét annak, hogy belénk vagy a gyermekekbe kullancs kerüljön. Molnár Erika kiemelte, ehhez fontos tudni, hogy másfél méter magasságig tulajdonképpen bárhol előfordulhatnak. Ha a kullancsok miatt nem szeretnénk elkerülni a természetet, érdemes odafigyelni a ruházatra. A doktornő tanácsa, hogy felnőttek és gyerekek egyaránt lenge hosszúnadrágot válasszanak a kiránduláshoz, betűrve a zokniba, hogy a vérszívóknak ne legyen esélyük felmászni a lábon.

Molnár Erika gyermekorvosként a körültekintésre hívja fel a figyelmet
Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

– Az esti fürdésnél érdemes a gyerekeket átvizsgálni. Előszeretettel húzódik meg a kullancs a hajlatokban, hónaljban, lágyékhajlatban, de akár a hajas fejbőrön, fül mögötti területen is lehet – hangsúlyozta a gyermekorvos. Javaslata szerint amint vérszívót találtak, azonnal távolítsák el a gyermekből. Mint mondja, nem kell azonnal orvoshoz rohanni, hiszen a szülő is egyszerűen el tudja távolítani az állatot. – Akár egy sima csipesszel a bőrhöz minél közelebb megfogni az állatot. Azért nem kézzel, mert hogy ha megnyomjuk a potrohát, akkor abból a méreganyagot már belelövelli a bőr alatti részbe. Ha csipesszel megfogjuk ezt a kullancsot, akkor egy egyszerű mozdulattal a bőrre függőlegesen el lehet távolítani – emelte ki Molnár Erika. Előfordul, hogy az állat feje bent reked, de legfeljebb kis bőrpír kíséretében néhány napon belül ki fog lökődni.

Orvoshoz fordulni abban az esetben szükséges, ha a csípést követő egy-két napban a Lyme-kórra jellemző kokárdás bőrpír megjelenik. Figyelni kell az egyéb tüneteket is, amelyek közé a magas láz és a rossz közérzet, illetve ezek fokozódása is tartozik. Molnár Erika felhívta a figyelmet arra is, hogy jelen helyzetben nem csak a vérszívók csípése miatt ne menjünk azonnal a rendelőkbe. Bár a szabályok már lehetővé teszik az orvoslátogatást, a szakember mindenki érdekében kéri, hogy először továbbra is telefonon egyeztessenek annak érdekében, hogy a várótermekben ne alakuljon ki tumultus és hosszú sor.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában