Jó partnerük a helyi kórház

2021.12.17. 16:00

Leendő egészségügyi dolgozókat oktatnak az Yblben

Kalmár Ádám szerint azoknak a diákoknak, fiataloknak ajánlott különösen a gyógymasszőr-képzés, -szakma, akik nyitottak az egészségtudatos életmódra, a mozgásra. Fontos az is, hogy az empatikus, szociálisan érzékeny, segíteni akaró emberekből válnak az igazán jó szakemberek.

Majer Tamás

Kalmár Ádám a magánfenntartásban működő Ybl Miklós Szakgimnázium, Szakképző Iskola és Technikum megbízott igazgatója

Forrás: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

– A mi iskolánk, az Ybl Miklós Szakgimnázium, Szakképző Iskola és Technikum a szakképzésben van jelen, de nem az állami fenntartású szakképzési, hanem a magánfenntartású szakképzési intézmények közé tartozik. A törvény szerint nemcsak az állam, hanem az egyház és egyéb magánfenntartók is tarthatnak fenn oktatási intézményeket, és így szakképzési intézményt is. A mi fenntartónk a Stúdió Fehérvár Oktatási Nonprofit Kft. Nem tartozunk a Szakképzési Centrum alá, de egyébként minden jogszabályi környezet, ami a centrumot érinti, az minket ugyanúgy érint – mondta el kérésünkre beszélgetésünk elején Kalmár Ádám, a fehérvári iskola megbízott igazgatója. 

A rehabilitációs terapeuta-gyógymasszőr szakról beszélgettünk vele. 

– A gyógymasszőr szak az egészségügyi ágazatba tartozik, az egészségügyi ágazaton belül pedig jelenleg nagy igény van jó szakemberekre. Ezért vállalja fel az Ybl Miklós ezt. Amióta csinálja a gyógy­masszőrképzést az iskola, azóta mindig jó eredménnyel vizsgáztak le a tanulók, el is tudtak helyezkedni a szakmában, zömmel egyébként az egészségügyben helyezkedtek el – mondta. – Az egészségügy mindig hálás ezért, de sportkluboknál, magán egészségügyi intézményekben, gyógy­fürdőkben, rekreációval, illetőleg rehabilitációval foglalkozó intézményeknél egyaránt el tudnak helyezkedni a nálunk végzett gyógymasszőrök – részletezte. 

– Jó együttműködő partnerünk a helyi kórház, ahonnan szintén azt a visszacsatolást kapjuk, hogy igenis kellenek a jó szakemberek; ezért veszünk mi részt ebben a képzésben – húzta alá az igazgató. 

Jelenleg mintegy negyven diák tanul gyógymasszőrnek az Yblben. 

– Az elméleti képzés itt folyik nálunk, és van a duális képző partnerünk, a Szent György Egyetemi Oktató Kórház, a gyakorlati helyet is ők adják nekünk – mondta az igazgató. – A gyakorlat maga, például a súlyfürdő, a tangentor, a fizioterápia, mindez a kórház nagyon jól felszerelt részlegiben zajlik, bent teljesítik a diákok az osztályos gyakorlatokat is – sorolta. 

– A célcsoportunk, akik idejönnek, ők zömmel 18–25 év közötti érettségizett tanulók, akik szakmát szeretnének szerezni, és az egészségügyben képzelik el a jövőjüket – fogalmazott.

 

– A kórházi gyakorlat során mindig lejön, hogy ki az, aki alkalmas erre a pályára. Az a tapasztalatunk, hogy a diákjaink 90 százaléka meg is állja a helyét, és alkalmas is – mondta. 

A megbízott igazgató a rehabilitációs terapeuta-gyógymasszőr szakmáról beszélve kiemelte még, hogy ennek a mesterségnek a sport mellett a különböző – a mindennapi életben előforduló – balesetek utáni sérüléseket követő rehabilitáció területén is nagy jelentősége van. A sokaknál jellemző mozgásszegény életmódot – a tartásbeli népbetegség, a sok ülőmunka – ellensúlyozására is használható a masszőrök tudása. Illetve a különböző fizikai jellegű foglalkozásokból származó ártalmak kezelése okán is érdemes hozzájuk fordulni. 

Ahogy azt hallani innen-onnan, egyes világcégek ma már nemcsak az ergonomikus irodabútorokkal támogatják munkavállalóiakat, hanem saját, gyógymasszőrt is alkalmaznak… 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában