Hal Melindával beszélgettünk

2022.01.09. 07:30

Magadtól magadnak - Miért éppen újévkor fogadkozunk?

Miért éppen újévkor „kötnek fogadalmat saját magukkal” az emberek, hogy változtassanak kondíciójukon,életmódjukon vagy életük valamely részén? Mi történik abban az esetben, ha nem sikerül betartaniuk a maguknak tett ígéretet? Erről beszélgettünk Hal Melinda pszichológussal.

Déri Brenda

Hal Melinda: „Egyénenként nagyon változó, ki hogy éli meg, ha nem tudja magát tartani az általa tett fogadalomhoz

Forrás: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Talán sokaknak ismerősen cseng Melinda neve, akihez az utóbbi időben már többször fordultunk, ha a mentális egészség és a pszichológia volt porondon. A Mathias Corvinus Collegium Test és Lélek programjának műhelyvezetője készséggel és kedvességgel válaszolta meg kérdéseinket.

 

Először arról beszélt, miért éppen az új év beköszöntével veszi rá magát a legtöbb ember a változtatásra: – Ez mindenképpen tekinthető úgynevezett motivációs stratégiának a részükről. Magában a szóban is benne van: új év, új kezdet, mely a pszichében egy olyan motivációt jelent, ami által bele tudnak fogni olyan dolgokba, amiket addig halogattak vagy elodáztak. Az emberek több mint a feléről elmondható, hogy kötnek valamilyen újévi fogadalmat. Az viszont, hogy valóban meg tudja-e ezeket valósítani az illető, sok esetben a kitartásnak és egyéb pszichológiai személyiségtényezőknek a függvénye, ugyanis a motiváció fenntartatása teljesen más, összetett pszichés struktúrák függvénye – mondja Melinda, majd egy edzőtermi példát említett.

 

Eszerint újévkor nagyon sokan elhatározzák magukat a sportolás és a diéta mellett, mely jól mérhető az edzőtermek látogatottságában is, amiket január elején rohamszerűen ellepnek az emberek, majd ahogy telnek a hetek, úgy csökken a létszámuk is. Azaz: közel sem biztos a kezdeti motiváció hosszú távú fenntartása. Főként, ha a kitartás nem elég hozzá, ha rosszul választjuk meg a fogadalmat, vagy ha kevés sikerélményt iktatunk a megvalósításba.

 

Az is fontos továbbá, hogy a fogadalom illeszkedik-e ahhoz a személyhez, aki felállította. A pszichológus tapasztalatai szerint sokan ott rontják el, hogy nem jó fogadalmat határoznak meg. Nem fogalmaznak meg konkrét célokat, és nem érnek el kisebb sikereket a folyamat közben. Utóbbi roppant lényeges a motiváció fenntartásában, mivel a sikerek endorfinhormonokat termelnek, amelyek örömérzetet keltenek az emberben, azaz hozzájárulnak a motivációhoz és a kitartáshoz. Ha mégsem jutnak el eddig, akkor igen komoly lelki következmények léphetnek fel.

 

– Eléggé eltérő a kudarc- és frusztrációtűrő tolerancia képességünk, így egyéni, ki hogyan éli meg, ha netán nem tartják magukat a fogadalmukhoz. Ehhez egy spirituális faktor is társul, amely a hittel kapcsolatos. Általánosságban elmondható, hogy azokban a személyekben, akik jobban hisznek valamiben, több a pozitív érzelem és reménytelibbek. Ők azok, akik jobban fenn tudják tartani a motivációt is. Ha a fogadalomban éri az embert egyfajta kudarc, az nagyon nagy visszahúzó erő lehet. Főleg, ha ehhez hozzáadódik egyéb pszichés tényező, ilyen lehet a depresszióra, szorongásra való hajlam és ezek klinikai képei, melyeket a kudarc fel tud erősíteni és akár előidéznek egyfajta krí- zishelyzetet, ami hangulat­ingadozáshoz és önértékelési problémákhoz vezethet. Ahhoz, hogy ez ne következzen be, nélkülözhetetlen a tudatos tervezés és a szakemberrel való egyeztetés – árulta el a pszichológus.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában