Öröm, ami kiteljesedik: Révész Lajos baptista lelkipásztor és felesége, Szilvia házasságról

Mióta házasok, és mit jelent az önök számára a Házasság hete? Van jelentősége egy ilyen rendezvénysorozatnak egy házasság szempontjából?

Révész Szilvia: – Tavaly voltunk harmincéves házasok, ami elég hihetetlennek tűnik. A Házasság hetét szinte a kezdetektől „ünnepeljük”, úgy is, mint házaspár, de a lelkész házaspárként ránk bízott közösségekben is. Ezekben a napokban sokfelé tartottunk házasságépítő előadásokat, vagy olyan beszélgetéseket, amelyek során a jelenlévő párokkal megoszthattuk a tapasztalatainkat, és azokat a megértéseket, melyekre akár a saját kapcsolatunk, akár a felkészülésünk során jutottunk. A Házasság hete legnagyobb áldása szerintem nem is a sok-sok előadás, kapcsolatépítő tréning, vagy új impulzus, sokkal inkább az a tény, hogy az év ötvenkét hetéből van egy kiemelt, amikor a kapcsolatainkra fókuszálhatunk, ahogy mondani szoktuk, „ünnepelhetjük a házasságainkat”. 

Önök szerint van mit ünnepelni? Megoszlanak a vélemények arról, hogy a házasság intézménye válságban van, vagy épp új reneszánszát éli Magyarországon.

Révész Lajos: – Úgy gondolom, hogy napjainkban nem a házasság van válságban, hanem maga az ember és vele együtt kapcsolatainak összessége. Amikor a házasságról beszélünk, mi nem egy intézményként gondolunk rá, hanem az életünk legfontosabb és legmeghatározóbb kapcsolataként. Hiszen, amíg a gyerekeink vendégek az életünkben egy időszakra, a társunkkal jó esetben negyven-ötven évet is együtt töltünk jóban és rosszban. Az ünnep nem csak azoknak szól, akiknek sikerül ezt a néhány évtizedet „tökéletesen”, nagyobb konfliktusoktól mentesen végigélniük, hanem mindenkinek, aki hisz abban, hogy kapcsolatokra teremtettünk, és a kapcsolataink a legbecsesebb értékeink ebben az életben. Az értékeit az ember megbecsüli, időt fordít arra, hogy ápolja, és nem fordít nekik hátat egy átmeneti nehézség miatt. Nagyra értékeljük azokat a házaspárokat, akik talán most úgy ünnepelnek, hogy épp egy hullámvölgyben vannak, vagy azután építik újra a kapcsolatot.

Sz.: – Talán nem is kevesen vannak így, hisz az elmúlt két év a házasságokat is nagyon megpróbálta. Olyan váratlan kihívások elé állított, melyek a legtöbbünket felkészületlenül érték. A kapcsolaton belüli közelségről és távolságról gyakran beszélünk a pároknak, ennek a dinamikája most igen csak váratlan helyzeteket teremtett. Hiszen a fizikai közelséggel nem jár együtt automatikusan az érzelmi közelség. Úgy tapasztaljuk, hogy a bennünket körülvevő kultúra és életvitel nem kedvez az érzelmi közelségnek, a kapcsolatoknak. Ma a társunktól várjuk azt az érzelmi kötődést és biztonságot, amit régen egy nagycsalád, egy tágabb közösség, egy egész falu adott az embernek. Ez nagyobb nyomás alá helyezi a kapcsolatokat. Ugyanakkor a kultúra a romantikus szerelemről egy torz képet fest elénk. Így könnyen összekeverjük a biztonságos, életre szóló érzelmi kötődést egy felfokozott – valljuk be, sokszor egocentrikus – érzéssel: ebben a pillanatban boldoggá tett a másik. Nem egyszerű egy ilyen „terepen” életre szóló házasságot építeni.

Mi a legfontosabb intelmük azon párok felé, akik mégis ebben gondolkodnak?

L.: – Az, hogy legyünk hálásak a másikért­, és hozzuk is ezt a tudtára! Igyekezzünk minél jobban megismerni a társunkat és önmagunkat is! Időnként álljunk meg, nézzünk vissza és ünnepeljük meg a mögöttünk lévő éveket, az elért eredményeket, áldásokat! Mert addig, amíg a mindennapi nehézségek, kihívások, elvárások beszűkítenek, a hálaadás kitágítja a nézőpontunkat és a nagyobb távlatból a jelen nehézségei sem tűnnek már olyan reménytelennek.

Sz.: – Salamon arra bátorít a Példabeszédekben, hogy örüljünk a házastársunknak. Amikor Isten a házasságot kigondolta, áldásul, örömként adta azt az embernek, hiszen az öröm a kapcsolatainkban teljesedik ki, ott tudjuk megélni, átélni igazán. Egy másik ember tekintetén keresztül tapasztaljuk meg, hogy mit jelent szeretni és szeretve lenni. A rohanás nem kedvez az érzelmi közelségnek, de rajtunk is múlik, miként tekintünk a társunkra. Látjuk-e benne még azt, aki miatt képesek voltunk átutazni a fél országot, látjuk-e benne az értéket, tudunk-e leghűségesebb szurkolója, legelszántabb segítőtársa maradni egy átlagos hétköznap, vagy egy kimerítő hét után.