Boldog Gizella Óvoda

2022.09.01. 07:10

Boldog lett, mi Törpe volt - Új fenntartót kapott a bodajki óvoda

Nagy változás történt a Törpe-Ovi életében, ugyanis nemcsak a neve változott Boldog Gizella Óvodára, hanem a fenntartó is más lett. Az alapító és 29 éven át fenntartó Törpe-Ovi Alapítvány átadta a jogokat és a feladatot a Székesfehérvári Egyházmegyének. Szombaton volt az ovi búcsúja.

Palocsai Jenő

A kulcsok jelképes és szó szerinti átadása

Forrás: Wurczinger Lóránt

Múlt héten szombaton, délután háromkor gyülekeztek Bodajkon a Törpe-Ovi búcsújára. Az eseményen Ruskóné Margit köszöntötte a régi és a jelenlegi dolgozókat, kuratóriumi tagokat, illetve azokat, akik részt vettek az óvoda megalakulásában, életében, fejlődésében. A Törpe-Ovi Alapítvány titkára külön kiemelte Zagyváné Rencz Katalint, aki az alapítás idején vezette Bodajk önkormányzatát. Ruskóné azt mondta: - Nagyon sokat köszönhetünk neki, hiszen a kezdeteknél rengeteget tett azért, hogy a Törpe-Ovi, ami akkor még Ovi Klub volt, egyáltalán el tudjon indulni.

Az eseményen jelen volt Sikiné Sziki Judit lelkész és a katolikus egyház papjai, akik közül Mórocz Tamás plébános, címzetes apát köszöntötte a megjelenteket. Beszédében dicsérte a korábban folyó szakmai munkát, bízva a folytatásban. Mint elmondta, az óvoda egy érték, amire ennek megfelelően kell vigyázni, óvni. Minden óvodai eseményre meg szokták hívni a történelmi egyházak képviselőit, azonban ez a nap más volt, mint a többi. A bodajki alapítványi ovi új fenntartója a katolikus egyház, pontosabban a Székesfehérvári Egyházmegye lesz.

A plébános köszöntőjét követően Ruskóné átadta jelképesen Mórocz Tamás atyának a ház kulcsait. Mint azt portálunknak elmondta: - Átadtam az óvodát és kértem, hogy vigyázzon a házra, a benne élőkre, a dolgozókra, a szülőkre és különösen a gyerekekre. Úgy érzem, hogy nagyon jó kezekbe kerül az intézmény, mely szeptember elsejétől Boldog Gizella Óvoda lesz.

Mivel Ruskóné egyben az ovi alapítója és vezetője is volt, utóbbi negyed évszázadon át, ezért felmerült a kérdés, milyen érzés volt átadni egy másik fenntartói szervezetnek? A volt intézményvezető azt mondta: - Én nagyon nyugodt vagyok, mert így az a 29 év munka, az a rengeteg lelkesen befektetett energia, az a sok adomány nem vész kárba. Biztonságosan folytatódhat a magas színvonalú nevelőmunka ebben szép környezetben. Annak idején 25 gyermekkel indult az ovi klub, és nem csak az intézmény dolgozóinak munkáját dicséri az épület megjelenése. Az óvó nénik családjai, a gyerekek szülei és a helyi vállalkozók egy része is segített abban, hogy ide eljussunk. Az alapítványi lét helyett kell egy biztonságos háttér, egy fenntartói, erkölcsi, pénzügyi támogatás, hogy az ovi a megszokott szinten vagy még magasabb minőségben tudjon működni.

A 101 törpike mostantól tehát a Boldog Gizella Óvoda négy csoportjának növendéke. Spányi Antal megyés püspök és Mórocz Tamás bodajki plébános személye a garancia a biztonságos, gördülékeny folytatásra.

A volt vezetőtől azt is megkérdeztük, milyen módon hat ez majd ki a nevelői munkára és persze, hogy hogyan fogadták a döntést a szülők? Ruskóné úgy fogalmazott: - A vallásos nevelés korábban is része volt az óvoda életének, hiszen azt már az indulás után pár évvel bevezettük. Két csoportban is ökumenikus vallásoktatás zajlott, míg a másik kettőben nem. A szülők ismerik ezt a lehetőséget és olyan csoportot választhattak, amilyet akartak. Ám valójában az ovisok mind a négy csoportban találkoztak valamelyest ezzel, hiszen szoktak imádkozni ebéd előtt és eljártak a nagyobb vallási ünnepekre.

A gyerekek és a szülők elfogadták az újonnan kialakult helyzetet, olyannyira, hogy egyetlen gyereket sem vittek el és egyetlen dolgozó sem távozott az átállás miatt. A Törpe-Ovi Alapítvány ettől a változástól függetlenül nem szűnik meg és továbbra is kiemelt céljai közé tartozik az intézmény támogatása, minden rendelkezésre álló eszközzel, vagy akár az adózók 1 százalékos felajánlásaival.

A jelenlegi intézményvezető, Skrabákné Ruff Katalin a mögötte álló és a jelenleg is zajló munkáról azt mondta az ünnepnapon: - A Törpe-Ovi egy fogalom. Nem az épület, nem a tárgyak, nem az alapító okiratok, nem az óvoda működési engedélye. Az elmúlt 20 évet a Törpe-oviban töltöttem. 5 nap híján 20 év. Ragaszkodom hozzá és azon igyekeztem az elmúlt hetekben, hogy minél több mindent átmenekítsek a Boldog Gizella Óvodába abból, amit a Törpe-ovi jelentett.

Skrabákné elődjével kapcsolatban azt mondta a hallgatóság előtt: - Megtisztelő feladat, hogy én fejezhetem ki Ruskóné Margitkának a hálánkat mindannyiunk nevében, mindenért, vagyis a jóért, a rosszért, a vidámságért, a kedvességért, a gondoskodásért és az örömért.

A volt vezető és alapító egy szív alakú, falevelet mintázó ajándékot kapott, amely azt szimbolizálja, hogy bár a levél minden évben lehull a fáról, de minden tavaszon új és új nő.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában