Egészség

2022.09.21. 13:57

Séta a mellrák ellen - Ne engedjük, hogy lankadjon a figyelem!

Magyarországon továbbra is a mellrák a leggyakoribb daganatos betegség a nők körében, amely – a tévhittel ellentétben – férfiaknál is kialakulhat. Október 1-jén idén is indul a mellrák elleni a séta, hogy felhívják a figyelmet a szűrés fontosságára!

Borsányi Bea

Tavaly, a Covid utáni első sétán csak feleannyian vettek részt a felvonuláson, mint 2019-ben. Szeretnék, ha idén minél többen elmennének.

Forrás: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Fotó: gaborfeherphoto

Az esemény sajtótájékoztatóján Östör Annamária egészségügyi tanácsnok azzal a szomorú tapasztalattal kezdte, hogy a Covid óta nagy arányban visszaesett a különböző egészségügyi szűréseken résztvevők száma. A mellrákszűrésre behívott 40 év feletti hölgyeknek például alig több mint 20 százaléka jelent meg a vizsgálaton. Pedig a melldaganat azok közé tartozik – erősítette meg Krisztián Erika megyei tisztifőorvos - amely nagy eséllyel, magas százalékban gyógyítható. Ha időben észreveszik. Östör Annamária azt is megjegyezte, a koronavírus-járvány óta sajnos minden téren megfigyelhető a visszaesés, az emberek kevesebbet sportolnak, és kevésbé tartják szem előtt a saját egészségüket. 

A mellrákszűrés fontosságára, a betegség elleni harcra szeretnék évek óta felhívni a figyelmet a Székesfehérváron is rendszeresen megrendezett mellrák elleni sétával, amelyre idén október 1-jén, szombaton kerül sor. A séta 10 órakor indul az Országalmától – és oda is ér vissza egy belvárosban megtett kör után –, de már 9 órától várják az érkezőket, akik mindjárt át is vehetik a szimbolikus rózsaszín léggömböt. Az esemény házigazdája Závodszky Noémi színűvész lesz. Az Országalmánál ezúttal is felállítják az információs sátrat, amelyben az érdeklődők tanácsokat kaphatnak az önvizsgálattal, illetve a betegséggel kapcsolatban. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában