Nem csak a kemencéje izzik 1000 fokon az enyingi fazekasnak, ő maga is (képgalériával)

– Az első új polgármester maga is egy amatőr képzőművész volt és kitalálta, hogy legyen egy alkotóház Enyingen, ahol a gyerekek különböző népi szakmákkal foglalatoskodnak – mesél a kezdetekről a keramikus.

– Én és a feleségem, Márta lettünk a vezetők. Nagyon jól működött a dolog, még nyári táborokat is csináltunk. Volt agyagozás, fafaragás, szövés, hímzés és rajzolás is. A helyi asztalos készített rajzbakokat.

Az alkotóház pályafutása Kérész életűnek bizonyult, nem tartott tovább három évnél. Ekkor indult a rajztanár kerámia vállalkozása.

Szerelem és gazdasági megfontolás egyben

– Képzőművészeti gimnáziumba jártam, nekem a rajzolás volt a mindenem meg a képzőművészet. Egy darabig szobrásznak készültem, de nem jött össze. Aztán zegzugos utakon úgy alakult, hogy ide kerültünk - fűzi tovább a gondolatot Balázs. Nem is neki, hanem a feleségének volt szerelme a kerámia, tőle tanulta el az alapokat. Azt mondja, mintázni, rajzolni tudott, de korongozni nem. 1998-ban indították el végül a vállalkozást, emellett természetesen tanítottak az enyingi Tinódi Lantos Sebestyén Református Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában, ami ezekben az időkben kezdte meg működését. A két hivatás összekapcsolódott és kiegészítette egymást. A pedagógus pályán kevés a pénz, a kerámiában viszont hullámzik. Egyszer van munka, egyszer nincs. Így két lábon állva vészelték át a három gyermek felnevelését.

– Az utólag is leszögezhető, ha nem szeretném, nem csinálnám – mondja határozottan. – A sok baj és munka mellett azt az örömet, amikor kinyitom a kemencét és látom, hogy sikerült a munkám, semmi sem pótolja. A korongozás pedig önmagában is egy varázslat. Van, amikor már a nyakam fáj és mindenféle bajaim vannak, de akkor is csinálom.

A mai napig átkiabálnak: Csókolom tanár bácsi!

Nagy a különbség a fővárosi és a vidéki élet között Kató Balázs szerint. Azt mondja, ha Budapesten az ember kilépett az iskola ajtón, ott már nem ismerte meg senki. Amikor Enyingen kezdtek tanítani, meglepődve tapasztalták, hogy még a túloldalról is átköszöntek: Csókolom tanár bácsi!

Ez egy más világ! Valamit biztosan jól csináltak, mert még most is köszönnek, pedig van, akiknek már az unokáit tanítja Márta néni és Balázs bácsi, azaz Papó és Nyanyó, ahogy a saját kisunokáik szólítják őket.

– Annyi nehézségünk volt és nem hagytuk el a pályát. A tanításban van valami varázslat, nagyon jó energiát kapunk vissza a gyerekektől – szúrja közbe a fotel mélyéről Márta.

– Fantasztikus energiákat tudnak visszaadni, ha úgy fordulunk hozzájuk. Persze el is tudnak venni rengeteget, néha az ember olyan lesz, mint a zombi – teszi hozzá nevetve Balázs.

Az udvaron be van rendezve egy kis tér, ide érkeznek az Erzsébet-táboros gyerekek Balázs bácsihoz, aki bemutatót tart nekik a régi edényekről és agyagoznak. Van, aki már 4 éve jön minden évben.

Kató Balázs nem csak magának készíti a kerámiát, őrzi a hagyományt, tovább is adja azt.

“Csak egy csipetnyit”

– Az az egyik vezérhangyám a tanításban: tudni kell azt, hogy az a korosztály mennyit bír. Nem szabad túl sokat beszélni, mert semmi értelme a világon. Egy-egy célzott “valamit” közbeszúrni, azt olyan formában – akár viccesen, vagy olyan példával előadni – hogy azt meg is jegyezze. Az elég, mert majd ő tovább lép, ha akar, de ha én a nyakába öntök egy adag információt, arra biztosan nem fog emlékezni.

– Annak idején léteztek még ezek a kényszeredett múzeumlátogatások, amivel csak azt érték el, hogy a gyerek többet az életben múzeumba be ne tegye a lábát. Mindig egy csipetnyit szabad, éppen csak annyit, amennyivel a kíváncsiságát fel lehet kelteni. Aztán vagy tetszik neki vagy nem. Az is lehet, hogy nem lesz ez mindenkinek fontos - fogalmazza meg alapvetését.

Az enyingi kézműveseket munkahelyi kollektívák is felkeresik. Egy cégtől jönnek tízen-tizenketten, hogy egy csapatépítő tréning keretein belül, szeretnék magukat “összekenni”. Tagja a Fehérvári Kézművesek Egyesületének, így lehetőség adódik a Püspöki palota udvarán, minden évben megrendezésre kerülő, adventi kézműves vásáron részt venni. Már javában készül az idei vásárra. Sorakoznak a csengettyűk, mécsesek, a házi áldások. Kérdésemre, hogy mi a legnépszerűbb, hangosan felnevet: a házszám!