Tudatosan, mosolygósan

2022.12.03. 18:00

Európai Hulladékcsökkentési Hét a ráckeresztúri óvodában

A Mosoly Óvodában mindig is nagy figyelmet fordítottak a fenntartható fejlődésre, az újrahasznosításra. Idén az Európai Hulladékcsökkentési Héten számos remek programot szerveztek.

Gajdó Ágnes

Forrás: óvoda

„Az Európai Hulladékcsökkentési Hét elnevezésű programot november utolsó hetében rendezik meg, melyhez intézményünk is már több éve csatlakozik. Egy teljes héten keresztül ötleteinkkel szeretnénk felhívni nemcsak a gyerekek, hanem a szülők figyelmét a tudatos hulladékgazdálkodásra, a hulladék keletkezésének megelőzésére, a termékek újrahasználatára, valamint az anyagok újrahasznosításának fontosságára. Arra próbáljuk ösztönözni a szülőket, hogy az élhetőbb, tisztább környezet és a környezetkímélőbb életmód érdekében tudatosan figyeljenek a mindennapi szokásaikra” – emelte ki a program lényegét Gáborné Kutasi Katalin intézményvezető. Az óvoda mottója ebben az évben: Tudatosan, mosolygósan!

Az óvoda dolgozói ezen a héten kiemelt figyelmet fordítottak a csoportokban a társadalmi és természeti környezethez fűződő érzelmi viszony kialakítására. Arra törekedtek, hogy megismertessék a gyerekekkel a textilt és annak újrahasznosítását, melyet kreatív módon, a készségfejlesztést előtérbe helyezve tették, különféle alkotásokat létrehozva. Az óvodavezetőtől megtudtuk, hogy elsősorban a fenntartható fogyasztás és a körforgásos gazdaság jelentőségére, a ruhaipar ökológiai lábnyomának csökkentésére kívánták felhívni a figyelmet.

Egyik nap Herkli Istvánné Marika foglalkozott a gyerekekkel, aki a textil fenyőfa díszítését mutatta be a kicsiknek. A második napon a Szegedi Látványszínház lépett fel az oviban. A Pötyi és a legjobb gazdi című előadásban a környezet tisztán tartására és az állatok védelmére hívták fel a figyelmet. Szerdán a zokni újrahasznosítása állt a középpontban, majd pedig a textil sokoldalú felhasználása. Kreatív alkotások születtek, ráadásul a szülők bevonásával, közreműködésével. A hét folyamán ruhabörzét is tartottak, a megmaradt ruhákat felajánlották a Védőnői Szolgálatnak.

Gáborné Kutasi Katalin elmondta, hogy a szülők támogatása nélkül nem jöhetett volna létre a kiállítás, melyen elsősorban az ügyes kezű kollégák munkái tekinthetők meg. A gyerekek örömmel vitték haza alkotásaikat, néhány darab a csoportszobákat díszíti. Hangsúlyozta, hogy az fontosnak tartják a hulladékcsökkentést és újrahasznosítást. Munkaruháik ingekből és farmer anyagok újrahasznosításával készültek. Néhány bútort a szülők újítottak fel. Az óvoda idén harmadik alkalommal is elnyerte a környezetvédelemért és az oktatásért felelős tárcák Zöld Óvoda minősítését.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában