2023-ban is a rászorulók szolgálatában

2022.12.31. 12:00

Továbbra sem teszi le a gumikesztyűt Fodor Barbara

Ahogy már korábban írtunk róla, nem Hamupipőke-történet az övé, New York-i betegeken segít egy Fehérvárról származó nő. Arra voltunk kíváncsiak, hogy alakult idén a munka számára, elérte-e a kezdeményezés a célját?

Kecskés Zoltán

Fodor Barbi nem retten meg a kosztól, ha ezzel segíthet másokon.

Forrás: Interjúalany

Biztosan sokan emlékeznek még Fodor Barbira, aki önzetlenül segít a mentális problémákkal küzdő embereknek. Mint mondja, minél koszosabb egy lakás, annál jobban lázba hozza. Bár több ezer kilométerre van tőlünk, de az elhivatottsága olyan erős, mintha mellettünk ülne. Újra és újra kihangsúlyozta a beszélgetésünk során, hogy számára a takarítás nem teher, épp ellenkezőleg, egy igazi áldás, kihívás számára: Megértem a helyzetüket, hiszen egykor én is depresszióval küzdöttem és megfogadtam ha egyszer lesz rá módom, hogy segítsek, megteszem. A takarítás egyfajta terápiás módszer is, hiszen akarva akaratlanul szóba elegyedek velük a suvickolás közben és úgy érzik, nekem mindent kiadhatnak magukból, s úgy látom, ez legalább akkora segítség, mint az, hogy kitakarítom a lakásukat.

A „Clean with Barbie” néven dolgozó édesanya 2022 év elején kezdte a misszióját, több tucat lakást takarított ki.

– Január 16-án kezdtem el ezt a tevékenységet, és onnantól kezdve szinte megállás nélkül, minden hétvégén mentem. 40-50 lakásban segítettem. Bevallom, sokan kételkedtek ebben a tevékenységben, hogy mennyire segítség ez az embereknek. Sok támadást kaptam, hogy a nyilvánosság előtt csinálom, viszont rengeteg pozitívat is, ami könnyeket csal a szemembe. Számos remek emberrel találkoztam és beszélgettem, nagyon sok sorsot ismertem meg. Volt sírás és volt nevetés. Én mindig úgy gondolok erre az egészre, mint a harmadik gyerekemre. Nincs külön kedvenc történetem, mert mindegyik önmagában egyedi. Ha mégis ki kellene emelnem egyet, akkor az egyedülálló anyukát választanám, aki ügyvéd. Emlékszem, hosszú ideig húzódott a találkozás, a lány szobájához és a fürdőjéhez kérték a segítségemet. Az anya rengeteget dogozott, és későn vette észre, hogy a gyermeke lecsúszott és rossz állapotban van mentálisan. Mire észbe kaptak, sajnos kórház lett a vége, mert a lány öngyilkossági kísérletet hajtott végre. Emlékszem, amikor végeztem a helyiségekkel a lány és édesanyja egy angyalszárny nyakláncot adott ajándékba, amit azóta is a nyakamban hordok emlékül.

Előtte-utána kép az egyik rászoruló hálószobájáról.
Forrás: Interjúalany

Mint mondta, a takarítás még koránt sem ért véget és jövőre már nem csak New York-i embereken, de azon túl is vállal munkát. Mindez azonban nem menne szerető férje nélkül, aki hasonlóan gondolkozik, mint ő.

– A leginkább a férjemnek vagyok hálás, mert az ő támogatása és segítsége nélkül ez nem működne. A következő évben is szeretném folytatni a tevékenységemet, továbbra is ingyen segíteni az embereknek, viszont már munkaszerűen csinálni és nem csak hétvégén. Tudom, az emberek csodálkoznak, hogy lehet ebből megélni, de aktívan tevékenykedek a közösségi médiában, minden egyes takarítást a tulaj engedélyével bemutatok a csatornámon. Így ez egyszerre jó ez mindenkinek: én segítek nekik, ők pedig nekem, hogy ez a fajta tevékenység egyre népszerűbb legyen és még több emberhez eljuthasson.

Vár rám jövő év elején egy egyedülálló anyuka, akinél szörnyű állapotok uralkodnak az otthonában. A képeket nézegetve realizáltam, ha kipakolom a lakást, nem marad bútora. Megkérdeztem tőle, hogy mire lenne szüksége? Egy matracot és kanapét mondott. Összefogással meglett a matrac, aztán pedig majd teszek róla, hogy találjunk egy olcsó, használható kanapét is. Rengeteg államba hívtak, remélem jövő nyáron a családommal bejárhatjuk Amerikát és eljuthatok ezeknek az embereknek az otthonába, hogy segíthessek rajtuk.

Kérdésünkre, hogy hol ünnepli az év utolsó napját elmondta, hogy bár New York egyik fő ünnepi látványossága a Nagy Alma (Times Square) felkészült szilveszterre, az ünneplő gömb témája ezúttal a szeretet ajándéka lesz, ő nem szereti a tömeget, így családi körben várják a 2023-as esztendőt.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában