Hobbiként indult, mára pedig szenvedély lett a kerámiázás

A szóban forgó kert Horváth Klára különleges munkáitól vált egyedivé, aki örömmel kalauzolt el minket műhelyében és udvarában egyaránt, miközben kivételes hobbijáról mesélt. 

– Hogyan kezdődött a szakma iránti szeretet? 
– Minden az agyaggal kezdődött, ezzel már 18 éve foglalkozom. Baracson indult egy fazekas foglalkozás, ahol elsajátítottam az alapokat. Itt főleg köcsögöket készítettünk, de engem valahogy mindig is a figurák vonzottak. A szakkört több mint húszan kezdtük, majd végül már csak hárman jártunk, viszont az sosem volt kérdés, hogy én maradok-e, hiszen számomra első fogásra szerelem volt. 
Ezután a többi már jött magától. Idővel Klára érdeklődni kezdett más anyagok iránt is, az interneten talált inspirációk pedig megadták neki a szükséges kezdőlökést. A betonnal már 4 éve foglalkozik, legújabb szárny­próbálgatása pedig a porcelánfigurák készítése, ebbe nagyjából 2 éve fogott bele. 

– Miből inspirálódik, mi ad ihletet? 
– Ha valamit meglátok az interneten, azt nekem ki kell próbálni, meg kell csinálni. Mindig a YouTube-on és egyéb kép- és videómegosztó oldalakon szörfözök, így találkoztam a betonnal, porcelánnal, sőt a festéssel is. Ma már nyugdíjasként a délelőtti kötelező teendőim után az egész délutánt az alkotásra szánom, és nagyon szeretem is csinálni, mondhatjuk, hogy szenvedélyemmé vált ez az egész. 

– Mennyi időt vesz igénybe egy-egy ilyen figura elkészítése? 
– Ez igen változó. Általában két-három dolgot is csinálok egyszerre, így a száradási idő alatt is le tudom foglalni magam. A porcelánfigurák elkészítéséhez szükséges gyurmát én magam főzöm, sőt a babák ruháit is saját kezűleg készítem. A nagyobb, betonból készült darabok több napos munkát igényelnek, hiszen ezt nem lehet egyszerre elkészíteni, kicsinyenként kell haladni. A betont szintén én gyúrom, így ezek elkészítése akár egy hét is lehet. Mindent összevetve, nem kevés meló, de kifizetődő, hiszen öröm látni, amikor végre elkészül egy munka. Mindezt Klára két műhelyben végzi. Az egyik nyaranta garázsból alakul alkotóhelyiséggé, itt készülnek a betoncsodák. Beszélgetésünket azonban a nyári konyhából kialakított főműhelyben folytattuk, ahol padlótól a plafonig vártak a szebbnél szebb kerámia- és porcelánalkotások, bögrék és festmények. A szobába lépve azonnal egy kellemes atmoszféra fogadott, a polcokon, asztalon díszelgő színes, mosolygós figurák pedig rögtön jókedvre derítettek bennünket. 

– Hogyan alakult ki a műhelye? 
– Hét éve költöztünk ide, és én egyből tudtam, hogy az akkor még nyári konyhaként üzemelő szobát műhellyé szeretném varázsolni. Előtte a konyhában voltak a felszereléseim, itt munkálkodtam, de természetesen a műhelyben sokkal kényelmesebb, és így a konyhám is tiszta marad. 

– Meséljen egy kicsit az alkotási folyamatról, mennyi idő volt kitanulni a szakmát, vagy inkább szakmákat? 
– Bármilyen könnyűnek is tűnhet, azért nagy ügyességet igényel az egész folyamat. Én általában képről készítek el figurákat, mozdulatokat próbálok megformázni. Az anyag megformálása után jó darabig száradni hagyjuk azt, majd színtestet és/vagy mázat kap, tehát kétszer kell égetni: az első égetésnél megszilárdul, majd később a színtelen máz kerül rá. A tanulási folyamat számomra még mindig tart, ezt sosem lehet tökéletesre fejleszteni. Azért persze látom, hogy az első szárny­próbálgatásaimhoz képest mennyit változtak a figurák, de van, hogy most sem sikerül minden elsőre. 

– Mivel a legbonyolultabb dolgozni? 
– Egyik sem az egyszerűségéről híres. Néha annak ellenére, hogy gondosan előre megtervezem, sem sikerül úgy egy-egy figura, ahogy gondoltam, hiszen az agyag önállósítja magát, öntörvényű. A probléma az, hogy ezt nem lehet javítani, mivel akkor látom, hogy nem sikerült, amikor már kiégettem. A porcelán esetén rögtön látni a hibákat, és ott van lehetőség a korrigálásra. Fizikailag azonban a beton a legnehezebb, ebben néha segítségre is szorulok. Emellett pedig a festésnél is akadnak bonyolult technikák, de szeretem a kihívásokat.

A segítség Klárának férje, Osztrider Zoltán személyében testesül meg, aki gyakran hozzájárul az alkotások sikeres kivitelezéséhez. 
– A férje ezek szerint jól fogadta szenvedélyét. Ő is készít saját alkotásokat? 
– Igen, szerencsére jól fogadta, sőt őt is sikerült „megfertőznöm” ezzel az őrülettel. Zoltán általában a betonfigurák előállításánál segédkezik, ő készíti el azok alapját, hiszen a nagyobb beton alkotásoknak szükséges vázat csinálni. Emellett, amíg én inkább csak figurákat készítek, a poharakat, tányérokat Zoltán kreálja. Szóval kiegészítjük egymást, ő is mindig tesz-vesz, csakúgy, mint én. 

– Így, hogy már ennyi mindent kipróbált, biztos meg tudja mondani, melyik anyaggal a legjobb dolgozni. 
– Igazság szerint mindig változik az, hogy mi az aktuális kedvencem. Most éppen porcelánfigurákat szeretek a legjobban csinálni, de természetesen nincs olyan, ami ne lenne izgalmas. Szeretem próbára tenni az ügyességemet, úgyhogy a festés is közel áll a szívemhez, de összességében mindenben találok kihívást. 

– Hogy áll a megrendelésekkel, vásárokkal, esetleg kiállításokat tervez-e? 
– Ezt az egészet inkább a saját magam szórakoztatására csinálom, így nem csábít annyira, hogy vásárokba járjak. Megrendeléseim voltak már, de akkor is inkább csak barátoknak készítettem apróságokat. Kiállításokat sem tervezek, nem vagyok az a szereplős fajta. Azt viszont szívesen fogadom, ha erre járva az emberek megcsodálják a kertem, és esetleg fotókat is készítenek. 
Természetesen Klára azért szívesen átadja tudását. Fontosnak tartja, hogy a fiatalabbak is kitanulják ezt a remek szakmát, és szerencsére sokak érdeklődnek is tevékenysége iránt. Gyakran hívják a helyi iskolába, valamint nyári tábor keretében is tanít már több éve. 

– Van olyan, amit még szívesen megtanulna? 
– Igazából mindent. Még keveset tudok, sokat kell tanulnom, gyakorolnom. Azt nem tudom, hogy mit szeretnék még tanulni, hiszen ha szembejön velem valami, és megtetszik, akkor azt biztosan ki szeretném majd próbálni. 

– Mi az, amire munkái közül a legbüszkébb? 
– Körülbelül egy éve készítettem egy festményt, amire kifejezetten büszke vagyok. Különleges jelentése van: azt tükrözi, hogy mindig van kiút. Mert ez így van. Bármennyire is padlón van az ember, van remény. Én is voltam egy nagy gödörben, és volt, hogy alkotni sem tudtam, de szerencsére sikerült kijutnom a mélyből. A festéssel, alkotással minden felgyülemlett sérelmet, bánatot kiadhatok magamból, emellett kikapcsol, kevesebbet kattogok a problémákon. Ezzel a bizonyos festménnyel is kiereszthettem a gőzt, és azóta is így teszek, ha bármi problémám van.

Forrás: duol.hu