Beszélgetés Cey-Bert Róbert Gyula íróval

– Nyilvánvalóan nem csak a magyarokra lehet igaz, amit állít. Milyen példákat lát kijelentésére az ősi gyökerű népek között?

– Minél messzebbre nyúlik vissza egy nép történelmi emlékezete, annál erősebbek a nemzetet összekötő érzelmi szálak, annál jobban teljesít a nemzet a népek versenyében. A japánok, kínaiak, koreaiak és zsidók civilizációs, kulturális és gazdasági teljesítménye a távoli ókorba visszanyúló történelmi értékekre vezethetők vissza. Nézzük ezek közül a japánokat! A japánok, legyenek azok Nobel-díjas tudósok vagy egyszerű halászok, kivétel nélkül rendületlenül hiszik, hogy a császári dinasztia őse maga a Napistennő, Amaterasu Omikami, aki 4000 évvel ezelőtt teremtette meg a japán szigeteket és a japán népet. Az ősi mondát történelmi ténynek tekintik, töretlenül hisznek benne. A császári családban és a japán mondavilágban való hit a japán nemzetlélek meghatározó alapértéke.

– Ön valóságos szellemi háborúnak nevezi mindazt, amit bizonyos liberális értelmiségi körök itthon és külföldön a szkíta-hun-magyar történelmi értékek ellen vívnak. Nem túlzó ez az ítélet?

– Az emberiség története az őskortól a mai napig viszályok, hatalmi harcok, háborúk története. A háborúkat nemcsak fegyverrel, véres csatatéren vívják, hanem szellemi, kulturális és gazdasági téren is. Sun Tsu, a Krisztus előtti VI. században élő kínai hadvezér azt tanácsolta az uralkodónak, hogy ne fegyveres háborúban, hanem szellemi síkon győzze le és semmisítse meg az ellenséget. „A legnagyobb fokú művészet az, amikor nem véres csatában, hanem szellemi és lelki háborúban győzzük le az ellenfelet, lélekgyengítő hazugságokkal, uralkodójuk és előkelőik megrágalmazásával, vallásuk, kultúrájuk, történelemtudatuk összezavarásával, lerombolásával”. Mi magyarok és lovasműveltségű őseink, a szkíták és a hunok hosszú idő óta szenvedő alanyai vagyunk az ellenünk vezetett szellemi és lelki háborúknak. Az ókor óta a lovasműveltségű népekre, a szkítákra, hunokra, avarokra, türkökre, magyarokra irigykedő gyűlölettel tekintettek a földművelő kultúrát képviselő szomszédok, mert fegyveres háborúban képtelenek voltak győzni, ezért szellemi és kommunikációs háborúval igyekeztek meggyengíteni és megsemmisíteni minket. A rengeteg képtelen hazugság és rágalmazás ellenére a lovasműveltségű népek azonban lelkileg sokáig erősek maradtak, mert rendületlenül ragaszkodtak őseik lelki értékeihez.

– Miként lehet ez a magyarellenesség ma is tetten érhető jelenség Európában?

– Az Atilla örökébe, a Kárpát-medencébe visszatelepülő magyarokat Európa hatalmai ellenszenvvel fogadták, háborút indítottak ellenük, azonban csúfos vereséget szenvedtek. A 907-es pozsonyi csata után indult el a magyarok elleni kíméletlen szellemi háború, amely a mai napig folytatódik, a trianoni nemzetgyilkossági kísérlet és az Európai Unió következetes magyarellenessége mindezt egyértelműen mutatja. A trianoni kettős mérce világosan visszatükröződik a magyarellenes brüsszeli jogállamisági vádakban. A X. századtól kezdve „pogánynak” és „barbárnak” kiáltották ki ősi lovasműveltségű értékeinket, beleértve történelmi emlékezetünket is. Sikerrel jártak, hiszen a korabeli „cancel” kultúrával lerombolták történelmi emlékezetünk jelentős részét. Így történhetett meg, hogy 350 évvel a pozsonyi csata után Anonymus a „Gesta Hungarorum” krónikában meg sem említette a sorsdöntő ütközetet, amely kitörlődött a nemzet emlékezetéből. A magyar lélek meggyengítésére folytatott háború aztán Mátyás király 1490-ben bekövetkezett halála után felerősödött. A XVI. század első felében a Német-Római Birodalom Habsburg uralkodói fondorlatosan megszerezték a magyar trónt és az országot több mint 150 éven át csatatérnek használták az Oszmán Birodalom elleni háborúban. Pusztult a lelkileg meggyengült magyar. Azonban János Zsigmond, Bocskai, Bethlen, Thököly, Rákóczi szabadságharcai nyilvánvalóvá tették a Habsburg udvar számára, hogy az ősi szkíta-hun értékrend még nem tűnt el a magyar lélekből és ezért elindítottak egy újabb nagyszabású háborút ősi, szellemi örökségünk ellen.

– Feltételezem, hogy most a finn-ugor elmélet elterjesztésére és elfogadtatásának kierőszakolására céloz…

– Igen, hiszen csupán tudományosnak kikiáltott, szemfényvesztő nyelvi hókuszpókusszal igyekeztek bizonygatni, hogy a magyarságnak semmi köze sincs a szkítákhoz és a hunokhoz, mert valójában az igazi őseink a messzi északon élő, medvetorokat rendező finn-ugor népek. Felejtsük el ősi mondáinkat, ősképeinket, a turulsólymot, a csodaszarvast, a táltoslovat és elégedjünk meg a kutyaszánon közlekedő, vadkacsa eredetmondákat regélő, halászó, vadászó „rokonokkal”. Iskolákban, egyetemeken, magyar és külföldi kiadványokban csak a magyar lelket gyengítő finn-ugor rokonság dogmáját erőltették. Sikeresen dolgoztak, mert a magyar történelemtudat összezavarodott, megrokkant, a tűzzel-vassal terjesztett finn-ugor történelmi szemlélet a magyar lélek újabb Trianonja lett, végzetesen közeledtünk a magyar nemzettudatot elnyelő feneketlen szakadékhoz.

– De mégsem így történt, ám ehhez több választást is meg kellett nyernie a nemzeti oldalnak. Mi bizonyult döntő győzelemnek ebben a küzdelemben?

– A kilátástalan helyzetben váratlan csoda történt, a magyarok Istene közbelépett és a Magyarságkutató Intézet archeogenetikai vizsgálataival új korszak kezdődött a magyar történelemírásban. A Magyarságkutató Intézet archeogenetikai eredményei megcáfolhatatlan érvekkel igazolják a szkíta-hun-magyar történelmi folytonosság tényét. A magyar lélek megmenekült.

– A kérdés most az, hogy ezek után mi a feladatunk?

– Mindannyian érezzük, hogy a szkíta-hun-magyar ősi értékekre épített történelmi szemlélet oktatása, népszerűsítése a magyar lélek megerősödésének egyik leghatékonyabb eszköze lehetne. Van mit tanulnunk őseinktől. A szkíta családi, erkölcsi és társadalmi értékek ma is megszívlelendők és érvényesek lehetnek számunkra. A görög Hérodotosz Kr.e. az V. században azt írta a szkítákról, hogy az igazságosság, az igazmondás, az ígéret és az eskü betartásának a népe, kihangsúlyozva, hogy a legbecsületesebb népnek tartja őket a világon. A szkíta eskü szent volt, az eskü megszegése a szkítaság elvesztését jelentette és a legnagyobb vétségnek számított. Ugyanakkor a szkíták a tisztelet, a hűség, az együttérzés, a kegyelmesség és a vitézség népei is voltak. A lovasíjász harcmodor legyőzhetetlen bajnokainak ismerték őket. A szkíták utódnépei, az ázsiai hunok, Atilla európai hunjai és Árpád magyarjai pedig megtartották a szkíta ősök erényeit. Ugyanúgy, ahogyan a szkíták Kr.e. 530-ban megkegyelmeztek a perzsa császár súlyos vereséget szenvedett hadseregének, 230 évvel később az ázsiai hunok szabadon engedték a legyőzött Kínai Birodalom hatalmas hadseregét, egyetlen foglyot sem végeztek ki, pedig a korban az volt az általános  szokás, hogy a foglyul ejtett ellenfél katonáit az utolsó emberig lemészárolták. Hasonlóan kegyelmes volt a legyőzöttekkel a Turul-dinasztia legnagyobb uralkodója, Atilla: megkímélte őket, megkegyelmezett védtelenül hagyott fővárosuknak, Rómának Kr.e. 452-ben. Bennünk, magyarokban is megvannak a szkíta és hun ősök jellegzetes lelki értékei és tulajdonságai, azonban az utóbbi évszázadok folyamatos agymosása következtében a tudatalattinkba kerültek és ott rejtőzködnek. Tudjuk, hogy alvó tűzhányóként szunnyadoznak a lelkünkben: legutóbb 1956-ban törtek ki kirobbanó erővel és mutatták meg a világnak, hogy él még bennünk a szkíta-hun lelki örökség. A jövő nagy feladata, nemzeti megmaradásunk elengedhetetlen feltétele, hogy felébresszük ezeket az ősi értékeket és felhasználjuk őket a magyar lélek megerősítésére, a magyar nemzet kárpát-medencei újjászületésének a biztosítására. Ez az ősök által ránk bízott feladat.