Egy kiszáradt óriásfa emlékére

A közel kétszáz éves fát gróf Batthyány István ültette az 1830-as években, a budapesti Tudományegyetem Botanikus Kertjének főkertésze, Schneider József szerint. A tudós botanikus a Kertészeti Szemlében 1930-ban arról írt, hogy mamutfenyő ötven éves elmúlt, amikor a kastély parkjának átrendezésekor átültetésre került. Új helyén erőteljes fejlődésnek indult, valószínleg az emésztőgödör közelségének köszönhetően bőséges tápanyagot nyert onnan. A magassága száz éves korában a 30 métert is meghaladta, törzsének kerülete pedig mellmagasságban elérte a 450 centimétert. Schneider érdekességként említést tesz arról, hogy a fenyőt még a rekordhideg tél sem viselte meg: az 1928-29 évi mínusz 30 °C-os szokatlanul hideg telet nagyon jól állta, az szerencsére semmi feltűnő nyomot nem hagyott rajta. Végül hangot ad annak, a polgárdi mamutfenyőt hazánk természeti emlékei között méltó hely illeti meg.

Nyilván ugyanerre gondoltak 2003-ban Polgárdiban, amikor a Seuso-kinccsel együtt Fejér megye európai uniós hozományprogramjába sorolták a volt kastélyparkot körülvevő arborétumot, benne Kelet-Európa legmagasabb mamutfenyőjével (Fejér Megyei Hírlap 48. évfolyam/189. lapszámában 2003. 08. 14-én). Igaz, már húsz évvel ezelőtt is túlzó lehetett az erdős-dzsumbujos területet arborétumnak nevezni, ahol a kiránduló a lerombolt márványszobros, szökőkutas, pálmaházas, oszlopsorral díszített kastély helyett legfeljebb cselédépületek maradványaira bukkanhat. Valamint ott találja ifj. Andrássy Gyula grófnak és feleségének, Zichy Eleonórának az üres, 1945 után kifosztott síremlékét. Andrássyt 1929-ben temették oda két nagy szerecsendiófa alá. A kirabolt kriptában talált földi maradványait a Batthyány család tagjaival együtt 2013-ban újra temették Polgárdiban a Mindenszentek temetőkápolna sírfülkéjébe.  

A grófi park tekintélyes mamutfenyőjének – amely kiteljesedésében a 36 méter magasságot is elérte, bár csúcsát a II. világháború alatt sérülés érte – ma kiszáradt torzója magasodik ki a többi fa közül. Hogy mi miatt száradt ki, a helyben élők sem tudják pontosan megmondani. A terület, ahol található, sokáig a szovjet hadsereg páncélosainak állomáshelye/laktanyája volt. A pusztulás legvalószínűbb oka lehet, hogy villámcsapás érte a fát, a törzsén még mindig láthatók az égési nyomok. Másik magyarázat az égési nyomokra: egy magas rangú orosz tiszt gyermekét a közelben darázscsípés érte, ezért bosszúból felgyújtották a faóriást. Míg vannak, akik arról tudnak, az üzemanyagtartályokból szivárgó gázolaj tette tönkre, de az is lehet, elvágták a gyökereit a katonák.

Az ép mamutfenyőről fotó alig maradt fent. Az idézett Kertészeti Szemlében róla készült felvétel 1930-ból származik, de a kastélyról 1940-ben készült légi felvételen is jól körvonalazódnak a méretei. A manapság megörökített legtöbb felvételen az enyészettel és az idővel dacoló kiszáradt faóriás látható – igaz, még így is csodálatra méltó.