Hagyományőrzés

2023.02.14. 07:45

Ismét versenyen mérték össze tudásukat a böllérek Perkátán

Jó hangulatban és rengeteg finom falattal fűszerezve telt a szombat a perkátai kastélykertben, a második alkalommal megrendezett böllérversenyen.

Molnár Emese

A helyben elkészíthető finomságokat zsűri értékelte

Fotó: Laczkó Izabella / Dunaújvárosi Hírlap

Ezt a rendezvényt tavaly szervezte meg először a település önkormányzata. Mint azt Oláh István, Perkáta polgármestere elmondta, két fontos célt szolgált a program, az egyik a hagyományőrzés, a másik pedig a közösségépítés. Mindenképpen hagyományteremtő szándékkal hívták életre a gasztronómiai programot, és mivel sikeres volt első alkalommal is, nem volt kérdés, hogy ebben az esztendőben is meghirdetik, sőt, termelői piaccal és kézművesvásárral is kiegészítették. 

Idén már több családi-baráti társaság jelentkezett a felhívásra, összesen nyolcan. A többség a helyi erőket képviselte, de a környező településekről is érkeztek résztvevők. A versenyzéshez minden szükséges infrastruktúrát, eszközt igyekeztek biztosítani a nevezőknek. A csapatok egy-egy fél disznót kaptak, ebből kellett készíteniük sült vért, sült pecsenyét, hurkát, kolbászt, toros káposztát, valamint füstölt árut – ezt már Horváth-Farkas Ágnes fő szervező vázolta lapunknak. Utóbbiakat a csapatok maguk füstölhetik majd, de segítenek is benne a szervezők, és várhatóan áprilisban fogják értékelni őket. A helyben elkészíthető finomságokat zsűri értékelte, amelynek tagja volt Pavlicsek Csaba szakoktató, Hornyák Ottó főszakács, Horváth István húsfeldolgozó és Vajtó László műsorvezető (aki a délután folyamán standupos produkcióval is szolgált). Az előzetes egyeztetés alapján fontos szempont volt a bírálat során az íz, az esztétikai megjelenés, a díszítés-tálalás, a hús formázása, és persze figyelemmel voltak a különlegességekre is. 

Veledes Vendelek fantázia­névvel álltak a főző-sütő­edények mögé a helyi ifjúsági egyesület tagjai. Horváth Dóri elmondta, kiosztották egymás között a feladatokat, például a hurka és a kolbász készítése a fiúk dolga volt, a toros káposzta receptjét Erdélyből kutatta fel Molnárné Horváth Zsuzsanna könyvelő, a többi finomságról pedig Balázs Józsefné Éva néni gondoskodott. 

Hagyomány és közösségépítés 
Fotós: Laczkó Izabella / Dunaújvárosi Hírlap

Családtagok-barátok alkották a Kormos Kötények nevű gárdát, ahol fiatal tehetséges szakácsok, Rajzer Dávid és Spekova Friderika irányította a folyamatokat. Mint mondták, bár az utolsó pillanatban állt össze a csapatuk s adták be nevezésüket a versenyre, de mindenképpen szerettek volna részt venni rajta, mert egy kiváló közösségi programnak tartják. 

Kérdésünkre elmondták, hogy egy ilyen gasztronómiai rendezvényen, ahol az ételek mellett a jó hangulat és a kikapcsolódás is főszerepet játszik, nyilván kicsit kötetlenebbül, szabadabban készíthetik, fűszerezhetik az ételeket, de az alapreceptet tartani kell. Egy nem hétköznapi különlegességgel is megkínáltak minket, mégpedig diókompóttal. Bár ez a befőtt nem új keletű, az általunk is megízlelt édes finomságot Friderika saját maga fejlesztette ki. 
Élő zenés kíséret alatt készíthették a csapatok az ételeket. A rendezvényre látogatók nemcsak szemlézhették az alakulatokat „munka” közben, hanem lehetőség volt ételjegyet váltani, amellyel meg is kóstolhatták az ételeket. Emellett a Győry-kastély udvarában helyi termelők és kézművesek is kínálták termékeiket. 

Így ismerhettük meg Molnár Mónikát, aki elmondta, már korábban is foglalkoztatta a sajtkészítés művészete, de ténylegesen egy évvel ezelőtt kezdte el gyártani a saját termékeit. A böllérverseny a harmadik olyan rendezvénye, ahol a nagyközönségnek is megmutathatja a háztáji, tehénsajtokból készült finomságait: számtalan ízesítésű gouda­sajtot és parenyicát, valamint sajtboksz-összeállításokat. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában