Az én kedves kis falum

2023.02.18. 11:30

Mi legyen Fejér épített öröksége?

FMH

Fotó: NZP

TUDNIVALÓK A SZAVAZÁSRÓL, MOST AZ ÉPÍTETT ÖRÖKSÉGEK „VERSENYEZNEK”

2020-ban indult, január 13-án pedig véget ért sorozatunk, Az én kedves kis falum, illetve az Ott a park, a régi szerelmek lábnyoma, melyben Fejér vármegye mind a 108 települését bemutattuk, lélekszám szerinti sorrendben. Így érkeztünk meg Bakonykúti Bakony ölelte lankáiról Fehérvárra, Szent István városába. Olvasóinkat minden héten arra kértük, szavazzanak: véleményük szerint mi településük legjellemzőbb épített öröksége. Segítsenek abban, hogy leírják, egy-egy falura, városra melyik, ember által alkotott hagyaték a legjellemzőbb! 

Ezeket és a település esszenciáját adó többi neves emléket, melyekhez történetek és élmények kötnek minket, örömmel bemutattuk olvasóinknak. Ezek a gyerekkor, a diákcsínyek, stiklik és lábtörések, az első csók, az első pofon, a belénk égett hangulatok helyszínei, élethosszig tartó emlékhalmazaink díszletei. Ahány ember, annyi „településmozaik”. Ahogy a www.feol.hu/ az-en-kedves-kis-falum oldalon írtuk: a kis közösségekben olyan hatalmas dolgok bújnak meg, amelyek az idegen számára aprónak tűnhetnek, mégis egy világot képesek átölelni. 

Most a legjellemzőbb épített örökségeket – ismét hétről hétre – egy csokorba gyűjtjük, s majd a sorozat végeztével újra arra buzdítjuk önöket, szavazzanak! Ekkor írjuk meg azt is, hova várjuk voksaikat, melyek alapján végül nyerteseket hirdetünk. A Mi legyen Fejér épített öröksége? ötödik részében Úrhida, Sárkeresztúr, Baracska, Iváncsa, Kulcs, Bakonycsernye, Sárszentmihály, Lepsény, Pákozd, Sárosd, Ráckeresztúr, Baracs, Kápolnásnyék, Perkáta, Nagyvenyim, Etyek, Seregélyes, Szabadbattyán és Mezőfalva épített örökségeit állítottuk fókuszba.

Bakonycsernye: 

Az evangélikus templomot úgy veszi körül a zöld, ahogy a községet a hegyek
Fotós: Nagy Zoltán Péter / Fejér Megyei Hírlap

Baracs:

A legjellemzőbb épített örökség, a Vezér park központi eleme, a Baracs nemzetségfő szobra 
Fotós: Nagy Zoltán Péter / Fejér Megyei Hírlap

Baracska: 

A művelődési ház a község építészeti ékszerdoboza 
Fotós: S. Töttő Rita / Fejér Megyei Hírlap

Etyek: 

A Sóskúti úti pincék több mint másfél évszázada állnak 
Fotós: Nagy Zoltán Péter / Fejér Megyei Hírlap

Iváncsa: 

A református templomot a 20. század elején építették 
Fotós: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Kápolnásnyék: 

A sakk-készlet ugyan nem eredeti, de ez mit sem von le a Vörösmarty Emlékház kiállításának értékéből 
Fotós: Nagy Zoltán Péter / Fejér Megyei Hírlap

Kulcs: 

A helybéliek kétkezi munkája és anyagi támogatása segítette a katolikus kápolna létrejöttét 
Fotós: Elekes Gergő / Feol.hu

Lepsény: 

1580 körül alakult a református gyülekezet, mely az akkorra már lepusztult Árpád-kori templomban tartotta az istentiszteleteket. A jelenleg is álló templomot 1872. november 24-én szentelték fel

Mezőfalva: 

A régi istenháza alapjaira a ciszterek építettek barokk templomot 
Fotós: Nagy Zoltán Péter / Fejér Megyei Hírlap

Nagyvenyim:

A nemrég felújított művelődési ház és könyvtár 
Fotós: Elekes Gergő / Feol.hu

Pákozd: 

A katonai emlékpark a dicső 1848-as szabadságharc első nagy katonai sikerének színhelye 
Fotós: Bagotai Zsanett / Feol.hu

Perkáta: 

A 18. században épült Győry-kastély 
Fotós: Elekes Gergő / Feol.hu

Ráckeresztúr: 

Jelenleg rehabilitációra vár a Szüts–Ivánkay-kastély 
Fotós: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Sárkeresztúr: 

2022 májusában éppen felújították a református templomot
Fotós: Elekes Gergő / Feol.hu

Sárosd: 

Az Esterházy-kastély kúria volt. Most idősek otthona működik benne 
Fotós: Nagy Zoltán Péter / Fejér Megyei Hírlap

Sárszentmihály: 

A kastély, amely Zichy Rafael tulajdona volt, a gróf botrányos házasságának titkait rejti 
Fotós: Nagy Zoltán Péter / Fejér Megyei Hírlap

Seregélyes:

A 18. század végén épült a templom mai formája 
Fotós: Nagy Zoltán Péter / Fejér Megyei Hírlap

Szabadbattyán: 

A Kula-torony a település emblematikus gótikus lakótornya 
Fotós: Nagy Zoltán Péter / Fejér Megyei Hírlap

Úrhida:

1914–1935 között épült a katolikus templom 
Fotós: Elekes Gergő / Feol.hu

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában