Kreativitás felsőfokon

2023.02.25. 17:16

Születésnapot ünnepelt a Köves/S/ Fehérvár - ilyen csodás köveket készítettek!

Nagy bulit szervezett a Köves/S/ Fehérvár lelkes csapata szombaton délután Székesfehérváron. A kreatív alkotók – gyerekek és felnőttek -, valamint az alapítók megünnepelték kezdeményezésük második születésnapját. Több ezer festett és a városban elrejtett kő köszönheti nekik a létét.

S. Töttő Rita

Fotó: S. Töttő Rita / Fejér Megyei Hírlap

Ahogy az egy születésnaphoz illik, volt sok finomság, ünnepi dekoráció és persze rengeteg festett kő a Köves/S/ Fehérvár szombat délutáni születésnapján, melyet a Széchenyi úton, a Volán klubhelyiségében rendeztek meg. Szívesen láttak mindenkit, aki betért hozzájuk, de azért így is javarészt az egymást már jól ismerő társaság gyűlt össze ünnepelni. Ám ezúttal a „szülinapos” maga a gondolat, a megvalósított kezdeményezés volt, amely két éve nagy siker városszerte.

A kreatív alapítók - Bedemann Dia és Horváth-Olasz Anita – ugyanis 2021 februárjában alapították a Köves/S/ Fehérvárt, azzal a céllal, hogy az általuk festett és itt-ott elrejtett kövekkel örömet szerezzenek a megtalálóknak. Nem köteleztek senkit semmire, mégis legtöbbször a megtalálók maguk is folytatták a hagyományt: vagy a talált alkotást rejtették el máshol vagy maguk is készítettek új, festett kövecskéket és vitték el a város különböző pontjaira. A 2023-as év elején sem lankadt a festési kedv, így kerültek ki az Aranybulla környékére például a csodaszép hóemberek. De bármerre találkozhatunk újabb s újabb alkotásokkal. Nem csoda hát, ha úgy érzi a társaság, van mit ünnepelni…

Fotós: S. Töttő Rita / Fejér Megyei Hírlap

Karsai Judit, a Köves/S/ Fehérvár lelkes és oszlopos tagja a szülinapon mesélt magukról:

- Ez nem csak egy szuper kezdeményezés, de egy összekovácsolódott baráti társaság is egyben. 15-20 rendszeres és lelkes kőfestő van a tagjaink között, s két éve, egy ötlet nyomán kezdtük el a festést. Bedemann Dia és Horváth-Olasz Anita alapították 2021. február végén a csapatot, ők festettek először negyven követ. Covid idején volt rá idő és lehetőség, nagyon belelkesedtünk, és azóta sem hagytuk abba! Készíthető akrilfestékkel, akrilfilccel, szalvétatechnikával és pontozó technikával is festett kő, de mindegyiket megelőzi a fehér alapozás, a végén pedig lakkozzuk a kész köveket.

Fotós: S. Töttő Rita / Fejér Megyei Hírlap

Judit azt mondja, nagy öröm számukra a kövek készítése és az is, amikor érkezik a visszajelzés, hogy valaki megtalálta őket és boldogságot okoztak. - Ezért is csináljuk azóta is – teszi hozzá, ahogy azt is: minden kő hátulján olvasható a készítő neve és a közösségi oldalas elérhetőségünk. Ha üzenetben jelzik nekünk, ki is tesszük az oldalunkra a megtalálást. Felnőttek, gyerekek egyaránt csatlakoztak már a kezdeményezésünkhöz, melynek köszönhetően minimum 5-6 ezer kő készült már el.

Beszélgetés közben a hangulat fokozódik: a gyerekek - Nóri, Sári, Lóci, Eszter, Zsófi, Gréti, Bogi, Kriszti, Enikő és Levente -, valamint a felnőttek - Mészáros Edina, Horváth Mónika, Solti Henrietta, Zsámboki Nóri, Győriné Mónos Edit és Mezei Mónika  - is csereberélik az értékes kis alkotásokat, újakat készítenek, sütiznek, falatoznak, lufiznak – épp úgy, ahogy azt egy valódi születésnapon szokás. 

A kép bal alsó ikonjára kattintva további fotók érhetők el

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában