Jó reggelt, Fejér vármegye!

Ady szavai zúgnak a fejemben napok óta:
„Két rohanó lábam egykoron / Térdig gázolt a vérben / S most nézd, Uram, nincs nekem lábam, / Csak térdem van, csak térdem.”
Elmebetegek pusztítanak közel hozzánk, háborút játszanak a világ urai. Fegyvergyárak kéményei ontják a halálszagú füstöt. Orosz, ukrán és magyar legényeket is hiába várnak haza. És talán valahol egy őrült ember ott babrál a piros gombon, s töpreng, elengedje-e gyilkos mozdulatát. Hájas pasasok öntik jeges búzapárlatukat tokájuk alá, és kéjjel számlálják a bankókat. Nekem meg továbbra is Ady Endre szavai konganak a fejemben:
„Uram, láss meg Te is engemet, / Mindennek vége, vége. / Békíts ki Magaddal s magammal, / Hiszen Te vagy a Béke!”