Jegyzet

2023.05.11. 09:30

Képzelt séta a Fő utcán

Bakonyi István

Megyek a színház felől az Országalma felé. Jönnek szembe velem sokan.

Takács Imrét látom, tarisznyával a vállán. Már nem bor, hanem narancslé flakonja villan ki belőle. Mondom neki, hogy a „Halottak sétaútja” az egyik legjobb verse. Örül neki. És már itt van mellette Pilinszky János, kezében bevásárló kosárral. Az Ady Endre utcai zöldségestől indult Kovács Péterékhez a Jókai utcába. De inkább Imrével tart, és betérnek a Belesbe. Majd megszületik róla Takács írása „Poeta benedictus” címmel. Két világ talált egymásra.

Aztán jön Álmos Pista, nem sokára kezdődik a munkája a Szent István portáján. Azt mondja, élvezi. Élvezi, hogy oly sokan fölismerik, ha nem is olvasták a verseit. Megszokott hangerejével köszön el. És látom Warvasovszky Emilt, amint befordul Köntös Attilához a Vajda könyvesboltba. Ízesen idézi föl, hogy annak idején hogy borította be gyerektestét egy gólya valami meleg lével… Most készül megírni könyvét a város urbanizálódó madárvilágáról.

És itt lépeget szorgosan Sobor Antal. Ő is a Szent Istvánba tart, hogy folytassa tegnap elkezdett képének festését. Közben örömmel újságolja, a „Perelj, Uram!” c. kisregényét úja kiadják. Örömét megosztja Román Károllyal, aki épp egy Soborról készült írását mutatja meg neki. Lukácsy Jóska csatlakozik hozzánk, és meghív bennünket egy sörre Patria teraszára.

És látom Mohácsy Károlyt, aki a piacról jön, és megosztja velem az egyik szaftos pletykát, amit a kofáktól hallott. Mondom neki, hogy a Jákyban is az ő irodalomkönyvéből tanítunk. Keserűen mosolyog. M. Tóth István szólít meg

bennünket. „Picinyeim, de jó, hogy látlak Benneteket!” Mohácsy hosszasan ecseteli, hogy milyen jó volt a legutóbbi kiállítása.

Elköszönünk egymástól, de máris itt van Kalász Márton. Holnapra hív az Új Írás szerkesztőségébe, hogy bemutasson Juhász Ferencnek. Valami kritika ügyében. Örülök a hírnek, majd megyek vele vonaton Pestre. De előbb Bódás János szólítja meg költőtársát. „Nehezen boldogulok a verseiddel, Marci…”

És jönnek, jönnek a többiek. Paál Lajos és Bokros János. Lajos arról beszél, hogy Németh László rokonaként szeretne egy előadást tartani, János meg arról, hogy tegnap találkozott Bella Pistával az Isolabella teraszán. A két sárkeresztúri költő… Ott volt Jávor Ottó is, aki komoly betegséggel küzd mostanában.

És jön Tóth Pista, az „öreghegyi”. És Őri Tóth. És Tóth Laci a tópartról. És Somogyi Tamás. Nagy terveik vannak. Mint Saitos Lajosnak is, aki boldog, hiszen a Vigiliában jelentek meg versei. Neményi Laci köszön ránk, vannak kérdései az Árgussal kapcsolatban. Hogy mi legyen a folyóirat címlapján.

Jönnek, jönnek, jönnek. Aztán valamennyien eltűnnek a Romkert körül. Alakjuk köddé vált.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában