Nyelet, labdacs, fehér semmi

A régi patikákhoz képest a mai gyógyszertárak modern intézmények, ahol a gyógyszerészek többsége már nem, vagy csak ritkán készíti saját maga a szereket. A polcokon és a fiókokban jellemzően a gyógyszergyárak előre dobozolt készítményei lapulnak, amelyek nevét a reklámoknak köszönhetően az egyszerű emberek is jól ismerik. A vényre felírt vagy vény nélkül kapható gyógyszereket, illetve patikaszereket is kevesebb formában forgalmazzák, mint a középkorban, vagy akár egy évszázada. A régi idők gyógyszereiről Nyelet, labdacs, fehér semmi címmel Szima Viktória, a Magyar Nemzeti Levéltár Fejér Vármegyei Levéltárának levéltárosa tartott előadást.

A gyógyító egyben a gyógyszerész is

A középkori Európában, így hazánkban sem léteztek még azonos betegségekre azonos gyógyítási eljárások, pláne egységes gyógyszerek, ám ha egyes receptek nagyjából mégis megegyeztek, néhány összetevőjük akkor is különbözött. Ez abból adódott, hogy az alapanyagokat nem lehetett mindenhol megtermeszteni, ezért ezeket helyi összetevőkkel helyettesítették. A régi magyarországi gyógyszertárak gyógyszerkészletének feltérképezése során a fehérvári, a kőszegi és a gyulafehérvári patika termékei között mindössze húsz egyforma gyógyszert találtak.  

Ami a gyógyító és gyószerkészítő tevékenységet illeti, az önálló gyógyszerészet a 13. században született meg, de még hosszú idő kellett ahhoz, hogy a kettő valóban el is különüljön egymástól. Magyarországon pl. csak a 18. században következett ez be. Sokáig tehát maga a gyógyító – aki lehetett, füvesember, patikárius, vándorsebész, stb. – készítette a betegség kúrálására, gyógyítására szolgáló szereket is. 

Pirula az éjjeliedényből

Amíg manapság a gyógyszerek egy részének inkább fantázianeve van, addig a korábbi évszázadokban az összetett – azaz több alapanyagból készített – szereket a hatásáról, a főkomponenséről, a forgalomba hozójáról vagy a származási helyéről nevezték el. Így pl. létezett a Globulus Moschati, magyarul pészmás golyóbis, a Kanyó-féle Rheumozon kenőcs vagy a Karlsbadi-só. 

Bizonyos formák ma is használatosak a gyógyszergyártásban, míg mások már nem. Utóbbiakra a legmeghökkentőbb példa az örökpirula, amit többször is fel lehetett használni. Hogyan? A Pilula Perpetua antimonból készült golyócska volt, amit a 18-19. században hashajtóként alkalmaztak. A bevett golyó bomlatlanul távozott a szervezetből és mivel enyhén mérgező volt, valóban beindította a székelést. 

 Többször fel lehetett használni az orvosi piócákat is, amelyeket gyógyszertári állványedényekben tároltak a patikákban. A baj az volt velük, hogy mellékhatásként a vérbajt is terjeszthették. 

Az igazi cukrosbácsik

Léteztek előre gyártott és tartósított, illetve rendelésre készített, egyénre szabott gyógyszerek (magisztrális szerek), ahogy manapság is, ám utóbbiakból mostanság egyre kevesebb létezik. Érdekesség, hogy II. Frigyes 13. századi rendelete az összetett gyógyszerek árát az eltarthatóság szerint állapította meg: az egy évig eltartható gyógyszerek fele annyiba kerültek, mint a rövidebb lejáratúak, ezekkel ugyanis nagyobb üzleti kockázatot vállalt a patikus (értsd: gyorsabban kellett a teljes készletet eladnia). A középkori Európában a gyógyszerészek az összetevők nagyobb részét maguk termelték meg a saját kertjeikben és csak a kisebb részét vásárolták máshonnan. Az eltarthatóságot sokáig leginkább mézzel, illetve cukorral biztosították. Cukor-méz gyógyszerészetről egészen a 19. századig beszélhetünk. Az eddig terjedő időszakban ismert és használt gyógyszertári termékek, illetve összetevők jó része ma már a cukrászati termékek kategóriájába tartozik, így pl. a habcsók, a piskóta, a tejcukor, a kristálycukor vagy a porcukor. Állagukat tekintve lehettek szilárdak, lágyak és folyékonyak. Gyógyszerként, vagy gyógyhatású készítményként számos formájuk létezett, amit felsorolni hosszú lenne, de emeljünk ki néhány érdekességet!

Az édességek egyszer gyógyszerek voltak

Az elixírek, azaz az alkoholtartalmú szerek között létezett 

A másik az Elixirium Cocae, vagyis a koka elixír, amiben kokacserje folyékony kivonatát, hígított borszeszt, fehér malaga bort, cukorszirupot és desztillált vizet kevertek és szintén serkentőleg hatott a fogyasztójára. Ismerős?

A trochiscus egy csigaház alakú habcukorka, másként turbinola, vagy pogácska, de a pastilla szót is használták rá. Ez magyarul a habcsók, ami kezdetben különféle drogporokból folyadék – gyakran bor – hozzáadásával készült, de voltak persze más összetevői is. A 17. században II. Rákóczi György gyulafehérvári patikájában 44 különböző összetételű habcsókot árultak, olyanokat, mint pl. a viperahúsos (vizeletre, vesekőre), a sártökös (hashajtásra), vagy a Boldogasszony tenyerés (lép és máj problémákra). A habcsók aztán az idők folyamán hatóanyag nélküli szerré, azaz édeséggé szerényült. A piskótának is létezett patika-formája. A neve az olasz biscotta (a latin bis cocta, vagyis kétszersült) szóból ered. Lisztből tojással, vajjal és cukorral készült könnyű sütemény, amit gyógyszerekkel preparálva is alkalmaztak, pl. keserű anyagok beadásához. De szintén cukrászati termék lett mára a szirup és a keménycukor is. 

Mi az a fehér semmi?

Az előadás címében szereplő nyelet – más helyen nyalat – a kanalas orvosságok elődje, a labdacs a golyóké, míg a fehér semmi egy cink-oxidos - ezt hívták fehér semminek - kenőcs, amit nedvességmegkötő, gyulladáscsökkentő, fertőtlenítő hatású szerként használtak. 

Ha legközelebb gyógyszertárba mennek, már ismerni fogják a gyógyszerek régi formáit is.