Portré

2023.06.04. 11:00

Arc a bélyegképek mögött

Bélyeget ma már nem ragasztunk, vagy csak igen ritkán. Ennek ellenére ez a postai értékcikk még létezik: a Magyar Posta főként alkalmi bélyegeket ad ki az év jeles eseményeinek tiszteletére. Idén ilyen pl. Csokonai Vitéz Mihály születésének 250., vagy gróf Andrássy Gyula születésének 200. évfordulója. De készül bélyeg karácsonyra, húsvétra és más eseményekre is. A velencei Nádi Boglárkának több grafikája is megjelent már bélyegen.

Borsányi Bea

Nádi Bolgárka

Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Beszélgetésünk apropóját a – nevezzük így – békebélyeg adta. Az Európai Postaüzemeltetők Egyesületének tagjai évente bocsátanak ki ugyanabban a témában bélyeget, amivel a tagországok azonos értékeiket mutatják be. A háború Európa keleti felén a mindennapok szomorú valóságává vált, ezért döntött úgy a PostEurop, hogy a 2023-as Európa bélyeg témájául a béke témakörét választja. A versenyben valamennyi postaigazgatás egy saját bélyegtervvel indulhatott és a tagországok postái szavazás útján döntötték el, melyik grafika kerüljön a 2023-as közös bélyegre. Erre a pályázatra hívták meg Nádi Boglárkát, Bogit is. Ugyan nem az ő munkáját választották végül, a Magyar Posta úgy döntött itthon kiadja azt.  Bogi rajza a májusban kibocsátott bélyegkisív egyik címletén látható, míg másik címletére a Luxemburgi Posta által benevezett, Linda Bos és Runa Egilsdottir grafikusok által tervezett nyertes grafika került. A bélyegkisívet húszezer példányban adták ki. 

A kisbélyegív május 9. óta kapható 
Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Hogy lehet bejutni a Magyar Posta pályázatára? – tettem fel a kérdést Nádi Boglárkának. - A Soproni Egyetemen az Alkalmazott Művészeti Intézetben diplomáztam. Amikor annak idején diplomatéma választásra került a sor, sokat gondolkoztam azon, mit adhatnék be. Olyat szerettem volna alkotni, amit korábban még nem csináltam és amiben kamatoztathatom az egyetemi évek alatt tanultakat is. Végül egy barátnőm vetette fel: miért nem tervezek bélyeget? Kiderült, ilyet korábban még nem csináltak az egyetemen. Ráadásul, gyerekkoromban édesapám indíttatására testvéreimmel gyűjtöttünk is bélyeget – mesélte Bogi, aki tehát diplomamunkájából kifolyólag került először kapcsolatba a Magyar Postával. Az akkor készült munkáját ugyan még nem adták ki, de a következő bélyegtervezői pályázatra már behívták és azt meg is nyerte: Weöres Sándor születésének 100. évfordulójára készített bélyegeket, melyeken az illusztrációk akár gyerekeknek szóló verseskötetbe is beillenének, mellettük egy-egy versidézet olvasható. – Ezeket a grafikákat azóta már kevésbé szeretem – jegyezte meg nevetve, amikor kinyilvánítottam a tetszésemet. – Mai fejjel úgy gondolom, lehetnének jobbak, esztétikusabbak is. Nekem egyébként az akkori pályázatra készült másik sorozatom jobban tetszett, de hát nem én választok – tette hozzá.

A Weöres 100. évfordulóra Bogi által tervezett és 2013-ban megjelent bélyegsorozat
Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

A postával a kapcsolat azóta is megvan és két-három évente meg is jelenik egy-egy Bogi által tervezett bélyeg. Eddig összesen öt jelent meg, többek között húsvétra, karácsonyra.  És hogy mitől jó egy bélyeg? - Attól, hogy kis méretben is működik a rajta lévő grafika – vágta rá Bogi, aki azt is megmutatta, úgy kell tervezni, hogy az ábrában legyen helye minden, a bélyegen kötelezően feltűntetendő információnak is. És hogy „mire gondolt a művész” - ahogy elemzéskor kérdezik az iskolában - a béke bélyeg megalkotása közben? – 

A grafikán azt próbáltam megfogalmazni, mi jut eszembe a háborúról. Ugyanakkor arra is figyeltem, hogy ne legyek túl triviális, pl. a galamb megjelenítésével, ami viszont mégiscsak a béke egyik alapmotívuma. 

Két kisfiam van. Őket elnézve is látom, mennyire ártatlanok és tisztaszívűek a gyerekek, akikben még csak nyomokban sem létezik a háború gondolata. Hiszem, hogy a gyerekeken kívül még sok ártatlan és tisztaszívű ember él és hogy a háború felesleges része a világnak – árulta el Bogi. 

Bélyegtervezésből persze nem lehet megélni, a mindennapokban Bogi tervezőgrafikusként dolgozik egy fővárosi stúdióban, amelyet az egyetem után osztálytársaival alapított. A bélyegek tervezése – ha munka szempontjából nézzük - nem más, mint tervezőgrafikai műfaj. De Bogi esetében hívjuk inkább kedves hobbinak! Ha minden jól alakul, idén karácsonyra is megjelenik egy újabb grafikája. Arról azonban, hogy mit tervezett, nem beszélhet, a terveket sem láthattuk. Ez az alkotó és a Magyar Posta titka. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában