Öko délután a Sóstón

2023.06.18. 20:30

Nem lehet elég korán kezdeni (Videóval!)

Játékosan szerezhettek új ismereteket a Föld megóvásáról az ovis és kisiskolás korú gyerekek az öko családi délutánon. Impozáns környezetben, a Sóstó Vadvédelmi Központban a szervezők egy fantasztikus világot teremtettek: volt ott minden, ami a jó hangulathoz és kikapcsolódáshoz kell.

Kecskés Zoltán

Főszerepben a szelektív hulladékgyűjtés.

Fotó: Fehér Gábor

Volt napsütés, játék, előadások és kézműves foglalkozások sora a Sóstó Vadvédelmi Központban. A részletekről Vittay Alexandrát, a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ rendezvényszervezőjét kérdeztük.

– Zenés, mesés, játékos formában szerezhetnek ismereteket a gyerkőcök. Elsőként a Lim-lom mesét hallhatták és láthatták a lurkók, melynek keretében a környezettudatos gondolkodással és a szelektív hulladékgyűjtéssel ismerkedhettek. Ezt követően az állatok olimpiájára került sor, ahol a kisállatok bőrébe bújva versengtek egymással. Többek között távolugrásban, célba dobásban mérték össze ügyességüket. A program ideje alatt a kézműves foglalkozásnak is nagy sikere volt. PET palackból repülőt készíthettek, vagy éppen a Gaja Környezetvédő Egyesület jóvoltából öko és napelemes játékokkal játszhattak – foglalta össze dióhéjban a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ munkatársa.

Fotó: Fehér Gábor / FMH

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában